Hamilton szívesen kipróbálná magát Amerikában, de nem tervez egyhamar távozni az F1-ből - F1VILÁG.HU

Hamilton szívesen kipróbálná magát Amerikában, de nem tervez egyhamar távozni az F1-ből

HIRDETÉS
Nyitottan áll hozzá az amerikai versenysorozatokhoz Lewis Hamilton, a hétszeres világbajnok azonban újra leszögezte, jelenleg továbbra is kizárólag a Forma-1-re összpontosít.
2023 Miami Grand Prix, Friday - Sam Bloxham Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok szerződése 2023 végéig szól a Mercedes csapatával, a felek pedig jó eséllyel hosszabbítanak majd egymással, bár Toto Wolff csapatfőnök korábbi nyilatkozata szerint ezúttal sem fogják elkapkodni mindezt, mivel nem érzik szükségét.

Hamilton ugyanakkor nemrég egy interjúban arról beszélt, rendkívül érdekesnek tartja az amerikai versenysorozatokat, például az IndyCart vagy a NASCAR-t. A Mercedes versenyzője 2011-ben már vezetett NASCAR-autót, akkor Watkins Glenben próbálhatta ki a háromszoros bajnok Tony Stewart versenygépét.

A most 38 esztendős versenyzőt arról kérdezték nemrég, szívesen vezetné-e a fent említett sorozatok versenyautóit, így felelt: „Évekkel ezelőtt cseréltem már autót Tony Stewarttal, ami szórakoztató volt!”

„Imádnám, ha kipróbálhatnám a NASCAR-t egy ponton. Nem álmom, hogy más versenysorozatban álljak rajthoz, de csodálója vagyok, rajongója a versenyzésnek és egyéb sportoknak. Szóval szeretném kipróbálni.”
„Lenyűgöző lehetőség volt cserélni Valentino Rossival is, és kipróbálni a MotoGP-gépét, és néha nézem az IndyCart is. Szeretném kipróbálni azokat az autókat is egyszer. Nem vagyok oda azért a nagy szélvédőért, de magának az autónak remek hangja van, és jól is néz ki.”

Hamilton ugyanakkor leszögezte, nem tervezi, hogy egyhamar távozik az F1-ből.

„Momentán kizárólag a Forma-1-re fókuszálok, és nem tervezem, hogy távozom mostanában.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!