Hamilton tudja, hogy mellé áll a brit média

Lewis Hamilton biztos benne, hogy a brit média ismét mellé áll és mindenben támogatja majd, amint elkezdi szolgáltatni a jobbnál jobb eredményeket, melyre elmondása szerint már nem kell sokat várnia.

Lewis Hamilton biztos benne, hogy a brit média ismét mellé áll és mindenben támogatja majd, amint elkezdi szolgáltatni a jobbnál jobb eredményeket, melyre elmondása szerint már nem kell sokat várnia.

A McLaren versenyzőjét komoly kritika érte hazájában, miután figyelmen kívül hagyva a piros jelzést, nyílegyenesen beletüzelt Kimi Raikkönen álló Ferrarijába a kanadai boxutca kijáratánál.

A brit versenyző számára az elmúlt hétvégén megrendezett Francia Nagydíj sem volt egy leányálom, ahol tíz rajthelyes büntetését követően, a versenyen is megbüntették, amiért úgy előzte meg Sebastian Vettelt az első körben, hogy átvágta az egyik sikánt.

Hamilton az elmúlt két versenyen egyetlen pontot sem szerzett, így az elsőről visszacsúszott a negyedik helyre a világbajnoki pontversenyben nyolc futamot követően.

A brit versenyző azonban bevallotta, hogy bár továbbra sem fog azonnal a média elé állni, ahogy kiszáll az autójából, úgy érzi, amint megszerzi újabb futamgyőzelmét, elnyeri hazai közönsége támogatását.

“Másfél órán keresztül versenyzel, teljesen elfáradsz, de mégis azt várják tőled, hogy azonnal ülj le velük beszélni, és nyilatkozz nekik” – mondta Hamilton a BBC Radio 5 Live-nak adott interjújában.

“Észnél vagy ember? Teljesen kimerültem. Innom kell. Néha ezt tenném legszívesebben. Azonban úgy érzem, hogy komoly támogatást kapok a médiától, és ez különösen igaz volt a tavalyi és az idei év elejére.”

“Biztos vagyok benne, hogy amint ismét elkezdek jó teljesítményt nyújtani, azonnal mögém állnak, és egy emberként támogatnak majd a továbbiakban, hogy átsegítsenek minden problémán” – tette hozzá a brit versenyző.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!