Hamilton úgy érzi, már nem bízhat Rosbergben

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a Mercedes háza táján a vasárnapi, spái baleset kapcsán. Lewis Hamilton úgy érzi, a továbbiakban már nem bízhat csapattársában, Nico Rosbergben.



Továbbra sem csitulnak a kedélyek a Mercedes háza táján Lewis Hamilton és Nico Rosberg vasárnapi balesete kapcsán.

A két versenyző a Belga Nagydíjon második körében ütközött össze az első helyért folyó küzdelem során: Rosberg kívülről próbálta meg megelőzni csapattársát, a manőver közben azonban autójának első szárnyával felsértette Hamilton versenygépének jobb hátsó abroncsát.

Mivel a brit defektet kapott, a mezőny végére csúszott vissza, majd pont nélkül volt kénytelen távozni Belgiumból, miközben Rosberget másodikként intette le a kockás zászló. A német így 29 pontra növelte előnyét csapattársával szemben az összetettben.

A Mercedes vezérkara szerint egyértelműen Rosberg tehető felelőssé a balesetért, Hamilton pedig a versenyt követő értekezlet után elárulta, a német bevallotta, meg sem próbálta elkerülni az ütközést, mert bizonyítani akart.

A csapat a következő napokban újra összeül majd, hogy megvitassa a történteket, Hamilton azonban elismerte, mostantól kezdve nehéz lesz megbíznia Rosbergben.

„Amikor az ember versenyez, bíznia kell abban, hogy a többiek is gondolkodnak, és nem csinálnak bizonyos dolgokat szándékosan” – mondta a Mercedes pilótája.

„De a tegnapi meeting után tényleg nem igazán tudom, hogyan is álljak a dolgokhoz a következő versenyen.”

„Igazából fogalmam sincs, mit tehetne most a csapat. Elég pozitív hangulatban érkeztünk meg erre a hétvégére. Tényleg nagyon izgatott voltam. Volt nyolc versenyünk, közel voltunk egymáshoz – mindössze 11 pont volt a különbség, és úgy gondoltam, jó hétvégét zárunk mindannyian.”

„Azt gondoltam, ez egy olyan pálya lesz, ahol valóban izgalmas csatát vívhatunk. Érdekes dolog ez – csütörtökön is volt egy meetingünk, ahol Nico kifejtette, mennyire ideges volt a Magyarországon történtek miatt. Arra gondoltam, ’három hete történt, és te még mindig ezen rugózol’?”

„Elmondta, mennyire idegesítette a dolog. A szó szoros értelmében ott ült és azt fejtegette, mennyire dühös volt Totóra [Wolff] és Paddy-re [Lowe].”

„De azt gondoltam, rendben leszünk ezután, és aztán ez az eredmény? Érdekes…”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS