Friss hírek

Hamilton: Vettel könnyen beszél

Visszavágott a Mercedest kritizáló Sebastian Vettelnek a brackley-i gárda világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.


Visszavágott a Mercedest kritizáló Sebastian Vettelnek a brackley-i gárda világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.

A brit pilóta csapattársa, Nico Rosberg mögül a második helyről vághatott neki a vasárnapi Monacói Nagydíjnak, és sokáig mindketten a két Red Bull előtt haladtak.

Hamilton végül negyedikként ért célba, miután a címvédő gárda mindkét pilótája maga mögé utasította őt a kerékcserék alkalmával, Vettel pedig Rosberg mögött második lett a futamon.

A háromszoros világbajnok a leintést követően úgy nyilatkozott, olyan volt Monte-Carlo szűk utcáin, mintha két buszt követne.

„Az ember két Ezüstnyilra számít, és aztán két autókázó buszt talál maga előtt” – mondta a német a Monacói Nagydíj nyitóköreiről.

Hamilton azonban a Press Associationnek nyilatkozva elmondta, nem igazán értékeli versenytársa analógiáját.

„Az elmúlt négy évben az övé volt a leggyorsabb autó, szóval könnyű ilyesmit mondani” – mondta a 2008-as év legjobbja.

„Felküzdöttük magunkat, folyamatosan tanulunk és fejlődünk, és javítunk az autón, melyben sok potenciál van, úgyhogy nem értek egyet vele.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!