Friss hírek

Hamiltonban nincs bosszúvágy, de agresszívebb versenyző lesz idén

„Agresszívebb versenyzőként” próbál idén harcba szállni a világbajnoki címért a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, elmondása szerint azonban nincs benne bosszúvágy a tavaly történtek után.

A brit versenyző drámai csatában, vitatható körülmények között maradt alul Max Verstappennel szemben a tavalyi szezonzáró futamon, Abu Dhabiban, idén viszont újult erővel száll újra harcba a Forma-1-es elsőségért.

Miközben Hamilton pályafutása során mindig óvatos versenyzést próbált produkálni, tavalyi ellenfele, Max Verstappen a szöges ellentéte ennek: a holland rendkívül agresszív a pályán, ezzel pedig sokszor feladta a leckét a rendkívül sok rutinnal rendelkező angolnak, nem egy alkalommal össze is ütköztek a versenypályán.

Hirdetés
 

Hamiltont Bahreinben a Motorsport.com című lap kérdezte meg arról, tervezi-e a tavaly történtek fényében, hogy Verstappenéhez hasonló stílusban versenyez idén.

„Agresszívebb versenyző leszek idén, majd meglátjátok” – mondta a hétszeres világbajnok, majd hozzátette, nem a bosszúvágy vezérli a 2021-es események után.

„Én nem így állok hozzá ehhez a szezonhoz. Egyszerűen csak próbálok a lehető legjobb lenni. Szeretném látni azt, hogy van-e módja annak, hogy valahogy javítsak a teljesítményemen – legalább úgy vezetni, ahogy a tavalyi szezon végén.”

„Rengeteg akadály lesz majd az utunk során, de én ezt imádom. De nem revánsot akarok venni. Egyszerűen próbálok a lehető legjobb versenyző lenni idén. Szerintem tudok még fejlődni, úgy az autóban, mint azon kívül. Sok még a tennivaló az egyenlőség kapcsán is a sportban, szóval ezen a téren is folytatom a harcot.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!