Friss hírek

Hamiltoné a pole, a Ferrarik a top 10-ben sincsenek

Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Bahreini Nagydíj villanyfényben megtartott időmérő edzésén. A 2. helyről Valtteri Bottas rajtolhat majd, a 3. pedig Max Verstappen lett. A Ferrarik a top 10-be sem jutottak be.

Már villanyfények között kezdte meg az időmérő edzést a Forma-1 mezőnye, ahol a pályakörülmények is változtak a harmadik szabadedzéshez képest: a levegő hőmérséklete 26 °C, a pályáé pedig 28 °C volt. 

Az időmérőre Max Verstappen hangolt legjobban, a harmadik szabadedzésen ő végzett az élen, habár a Red Bull versenyzője pénteken úgy nyilatkozott, nem a kvalifikációra koncentrálnak, ugyanis a versenyen történő gumikezelés lesz kulcsfontosságú ezen a hétvégén. 

Q1-ben folyamatosan javult a pálya állapota, így a pilóták az etap végén folyamatosan javítani tudtak az addigi köridőkön: végül a két Alfa Romeo, Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen, a két Haas, Kevin Magnussen és Romain Grosjean, valamint Nicholas Latifi, a Williams pilótája nem jutott tovább a Q2-be. Ismét sikerült viszont a továbblépés George Russellnek. 

A Q2 első felében Carlos Sainz állt meg a pályán, emiatt piros zászlóval kellett megszakítani az időmérőt: a célegyenes végén blokkoltak a McLaren hátsó kerekei, majd már nem tudott újra elindulni a spanyol pilóta. 

A zöld jelzéskor legtöbben ismét – akárcsak a Q2 kezdetén – közepes abroncsokkal hajtottak pályára, csupán a két AlphaTauri, valamint George Russell próbálkozott a lágyakkal. Hamilton már a Q2-ben megdöntötte a pályacsúcsot 1:27.586-os köridővel – mindezt a közepes abroncsokkal tette, így ezekkel is rajtolhat majd a holnapi versenyen. 

Az időmérő második etapjában mindkét Ferrari kiesett: Sebastian Vettel a 11., Charles Leclerc a 12. rajtpozíciót szerezte meg, köztük mindössze 16 ezredmásodperc volt a különbség. A 13. helyen zárt Lance Stroll, a Racing Point pilótája, George Russell pedig 14. lett a Williamsszel.  

Q3-ban Hamilton autózta a leggyorsabb kört: a brit pilóta 1:27.264-es új körrekorddal így megszerezte a pole pozíciót csapattársa, Valtteri Bottas előtt. Max Verstappen, a Red Bull versenyzője a 3. lett, 4 tizedmásodperces hátránnyal Hamilton mögött. A holland csapattársa, Alexander Albon a 4. rajtpozíciót szerezte meg, és csupán 5 századmásodperccel előzte meg Sergio Perezt, a Racing Point pilótáját. 

A 6-7. helyeken végzett a két Renault Daniel Ricciardo-Esteban Ocon sorrendben, Pierre Gasly indulhat a 8. rajtkockából, majd mögötte az első 10 sorrendjét Lando Norris (McLaren) és Daniil Kvyat (AlphaTauri) zárja.

Az időmérő edzés végeredménye: 

Forrás: FIA

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!