Friss hírek

Hamiltoné a pole, Verstappen döntő pillanatban hibázott az időmérőn!

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj szombati időmérő edzésén. A brit óriási csatát vívott Max Verstappennel, a holland azonban döntő pillanatban hibázott.

A mezőny villanyfények mellett kezdte meg a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzését: a délutáni szabadedzésen Max Verstappen hangolt a legjobban a kvalifikációra, 2 tizedmásodperccel előzte meg Lewis Hamiltont. 

Az időmérő edzés közben kiderült, Lewis Hamilton megrovást kapott a 3. szabadedzésen történt feltartás miatt, csapatát, a Mercedest viszont súlyos, 25 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtották. 

Igazi kudarc volt az Aston Martin számára a szaúdi időmérő edzés: mindkét pilótájuk kiesett a Q1-ben: Nicholas Latifi, a Williams pilótája mögül, csak a 17. és 18. helyekről rajtolhat majd Sebastian Vettel és Lance Stroll

Az első etap kiesői volt még a két Haas-versenyző, a 19. rajtkockát Mick Schumacher, a 20. pozíciót pedig Nikita Mazepin foglalhatja majd el a vasárnapi versenyen. 

Bottasnak a Q1 végén problémái akadtak a gyújtással, azonban a finn folytatni tudta a kvalifikációt. 

Q2-ben Carlos Sainz megcsúszott a Ferrarival, koccolta a falat is, azonban megúszta az autótörést és folytatni tudta a kvalifikációt. Később egy rövid sárga zászlós periódust okozott Sainz, amikor újra elhagyta ugyanezen a ponton a pályát. Versenygépe ezúttal is megúszta, azonban a Q2 az időmérő végét jelentette számára. 

A forgalom többször is problémát okozott a mezőny számára az időmérőn: Bottas és Räikkönen között is történt egy kisebb incidens, a két pilóta össze is ért a Q2 végén. 

A második etap végén búcsúzott a McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo, az utolsó előtti időmérőjét teljesítő Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), Fernando Alonso (Alpine), George Russell (Williams), valamint Carlos Sainz (Ferrari). 

A Q3 elején Hamilton alatt csúszott meg a Mercedes, izgalmas pillanatokat okozva a bajnokság egyik esélyese számára. 

Az első gyorskörök alkalmával Max Verstappen állt az élre, 1:27.653-as köridővel, Valtteri Bottast 3 tizedmásodperccel előzte meg, Hamilton pedig további 6 századmásodperccel maradt el csapattársától. 

Hamilton második nekifutásra nagyon erős kört pakolt össze, másfél tizeddel gyorsabb volt Verstappennél, a holland azonban nem hagyta magát, mindent beleadott utolsó gyorskörében. A Red Bull versenyzője bő 2 tizedes előnyben volt a középső szektorban, a pálya utolsó harmadában azonban hibázott, és a falnak csapta autóját.

A pole pozícióból így Lewis Hamilton rajtolhat majd vasárnap, a 2. rajtkockát pedig csapattársa, Valtteri Bottas szerezte meg. A vb-éllovas Verstappen csak a 3. helyről indulhat.

A 4. helyről Charles Leclerc rajtolhat majd, a Red Bull másik versenyzője, Sergio Perez pedig csak 5. lett. A további sorrend: Gasly, Norris, Tsunoda, Ocon, Giovinazzi.

Az időmérő edzés végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKörökKöridőKül.
1.44Lewis HamiltonMercedes231:27.511 
2.77Valtteri BottasMercedes251:27.622+ 0.111
3.33Max VerstappenRed Bull191:27.653+ 0.142
4.16Charles LeclercFerrari241:28.054+ 0.543
5.11Sergio PérezRed Bull231:28.123+ 0.612
6.10Pierre GaslyAlphaTauri261:28.125+ 0.614
7.4Lando NorrisMcLaren211:28.180+ 0.669
8.22Yuki TsunodaAlphaTauri261:28.442+ 0.931
9.31Esteban OconAlpine221:28.647+ 1.136
10.99Antonio GiovinazziAlfa Romeo211:28.754+ 1.243
11.3Daniel RicciardoMcLaren171:28.668+ 1.157
12.7Kimi RäikkönenAlfa Romeo181:28.885+ 1.374
13.14Fernando AlonsoAlpine171:28.920+ 1.409
14.63George RussellWilliams171:29.054+ 1.543
15.55Carlos SainzFerrari161:53.652+ 26.141
16.6Nicholas LatifiWilliams91:29.177+ 1.666
17.5Sebastian VettelAston Martin101:29.198+ 1.687
18.18Lance StrollAston Martin91:29.368+ 1.857
19.47Mick SchumacherHaas91:29.464+ 1.953
20.9Nikita MazepinHaas81:30.473+ 2.962

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!