Hamiltonék nem tartanak attól, hogy lemaradnak - F1VILÁG.HU

Hamiltonék nem tartanak attól, hogy lemaradnak

HIRDETÉS

A Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői nem aggódnak amiatt, hogy riválisai felülmúlják majd a német alakulatot a fejlesztési versenyben a bajnokság során.


A Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői nem aggódnak amiatt, hogy riválisai felülmúlják majd a német alakulatot a fejlesztési versenyben a bajnokság során.

A brackley-i gárda a bajnokság eddigi négy versenyén domináns teljesítményt nyújtott: Nico Rosberg révén 1, Lewis Hamilton révén pedig 3 futamot nyert meg.

Három hét után az előttünk álló hétvégén ismét felbőgnek majd a motorok, a mezőny Spanyolországba látogat, a megmérettetésre pedig minden csapat komoly újításokkal készül.

A Mercedes 2010-es visszatérése óta sokat szenvedett amiatt, hogy nem tudta tartani a fejlesztési tempót riválisaival szemben, ám sem Rosberg, sem Hamilton nem tart attól, hogy idén is ez lesz a helyzet.

„Nem ülünk kényelmesen hátradőlve: tudjuk, hogy tovább kell dolgoznunk” – mondta Hamilton az AUTOSPORT-nak.

„Egyelőre gyorsabbak vagyunk az egyenesekben, de a tempós kanyarokban a Red Bullok nagyon-nagyon jók, ez pedig szerintem azt jelenti, hogy valamivel több leszorítóerővel rendelkeznek, mint mi.”

„Tavaly elég jelentős különbség volt köztünk. Idénre határozottan közelebb kerültünk, de azt gondolom, tudunk még javulni, szóval tovább folytatjuk a munkát.”

Rosberg elismerte, a jelentős szabályváltozások miatt a riválisoknak könnyebb lesz felzárkózniuk, ám állítja, a Mercedes képes lesz megbirkózni a kihívásokkal.

„Beletelt négy és fél évbe, de mostanra nagyon erős csapatunk lett” – nyilatkozta a német.

Hirdetés

„Azt gondolom, Totóval [Wolff] és Paddy-vel [Lowe] az élen most egy nagyon erős struktúrával rendelkezünk. Az idei fejlesztési verseny sokkal intenzívebb lesz, mint a korábbi években, hiszen a szabályok nagyon újak. Kezdetben a csapatok rengeteget tanulnak, és folyamatosan nagyot lépnek előre. Fontos jól dolgozni, hiszen a minket üldöző csapatok nagyobb eséllyel zárkózhatnak fel most.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!