Friss hírek

Hamiltonnak le kell küzdenie ösztöneit a hajrában

Lewis Hamilton elmondta, tisztában van azzal, hogy csak úgy válhat a Forma-1 legfiatalabb világbajnokává, ha nem feltétlenül a futamgyőzelmekre hajt és megelégszik a biztos pontszerző helyekkel a szezon hátralévő részében.

Lewis Hamilton elmondta, tisztában van azzal, hogy csak úgy válhat a Forma-1 legfiatalabb világbajnokává, ha nem feltétlenül a futamgyőzelmekre hajt és megelégszik a biztos pontszerző helyekkel a szezon hátralévő részében.

A McLaren brit versenyzője tanult a tavalyi évből, mikor az utolsó két futamon vesztette el a bajnoki címet, ugyanis ahelyett, hogy a biztos pontszerző helyekre hajtott volna, a futamgyőzelem vezérelte – vesztére.

Hamilton azonban a Szingapúri Nagydíjon fegyelmezetten viselkedett, és nem bocsátkozott kétes előzési manőverekbe, így végül Alonso és Rosberg mögött megszerezte a biztos harmadik helyet.

A brit versenyző ezzel hét pontra növelte előnyét legnagyobb riválisával, Felipe Massával szemben, aki egy hatalmas bakit követően csak az utolsó előtti pozícióban végzett.

“Úgy gondolom, hogy tanultam valamit, mikor David Coulthard mögött autóztam Szingapúrban” – mondta Hamilton. “Korábban is mondogattam magamnak, hogy egyenletesen kell teljesítenem, és nem szabad felesleges kockázatot vállalnom, azonban egy dolog mondani, és megint egy másik dolog így is cselekedni.”

“Mikor autóba ülsz, nagyon nehéz elfojtani az ösztöneidet, amik nyolc éves korod óta vezérelnek. Azonban azt gondolom, hogy Szingapúr egy kiváló lecke volt erre. Nagyon utálok csak a pontokért versenyezni, de be kell látnunk, hogy most ez a hozzáállás a legcélravezetőbb.”

A McLaren brit versenyzője magabiztosan várhatja a szezon hátralévő részét, hiszen hét pontos előnye azt is jelenti egyben, hogy elég már csak a második helyen végeznie az utolsó futamokon, és akkor is megszerzi a bajnoki címet.

Hamilton azonban már alig várja a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjat, ahol a tavalyi évben parádés győzelmet aratott a hatalmas esőben.

“Szeretem Japánt” – mondta a brit pilóta.

“A tavalyi verseny nem volt egyszerű a hatalmas eső, és a rossz látási viszonyok miatt, de én nagyon élveztem a hétvégét. Mindig felteszik a kérdést, hogy jobban szeretek-e esőben vezetni, azonban erre mindig azt válaszolom, hogy a pályaviszonyok nem érdekelnek.”

“Azonban számunkra, versenyzők számára mindig könnyebb szárazon vezetni, így inkább a száraz versenyeket részesítem előnyben” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Hamiltonnak le kell küzdenie ösztöneit a hajrában
Mi történt volna, ha Hamilton sem áll fel a rajtrácsra az újraindításnál?
Alonso: Tanítottam pár új ívet Hamiltonnak!
Vettel: Nagyszerű volt újra az élen harcolni!
Hamilton rosszul lett a dobogón, a koronavírus utóhatásaival küzd

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!