Hamiltont meglepte, hogy partiban volt Vettellel - F1VILÁG.HU

Hamiltont meglepte, hogy partiban volt Vettellel

HIRDETÉS

Lewis Hamilton bevallotta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen közel kerül a Red Bull versenyzőihez az időmérőn Amerikában.


Lewis Hamilton bevallotta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen közel kerül a Red Bull versenyzőihez az időmérőn Amerikában.

A McLaren brit pilótája volt az egyetlen, aki meg tudta szorongatni Sebastian Vettelt a mai időmérőn. Hamilton mindössze egy tizeddel maradt csak alul a német versenyzővel szemben, amit hatalmas eredménynek tart.

„Nagyon, nagyon boldog vagyok, és elégedett a körömmel” – mondta. „A Q2-ben láttam, hogy sokkal gyorsabbak, közel egy másodperccel. Nem tudtam, hogy hol tudok ennyi időt találni a végére.”

„Úgy mentem a Q3-ban, hogy olyan keményen nyomom, ahogy csak tudom, és mindent beleadok. Találtam időt az utolsó szektorban. Egymás után két kört is mentem, és meglepő módon a második köröm gyorsabb volt.”

„Azon a körön mindenhol a határon voltam. Azt gondolom, hogy talán egy tizedet dobtam el az utolsó kanyarban. Azonban nagyon elégedett vagyok a helyezésemmel.”

Hamilton azonban annak nem igazán örül, hogy a pálya piszkos oldaláról kell rajtolnia, ami szerinte komoly hátrány is lehet.

„Nem igazán aggódom az első kanyar miatt, sokkal inkább aggódom amiatt, hogy a pálya piszkos oldaláról kell rajtolnom” – magyarázta. „A harmadik edzésen rajtoltam egyet onnan, és elég csúszós volt. Az első kanyar nagyon széles, nem hiszem, hogy bármi gond lehetne.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!