Hamiltont nem lepte meg a Ferrari teljesítménye - F1VILÁG.HU

Hamiltont nem lepte meg a Ferrari teljesítménye

HIRDETÉS

Lewis Hamilton egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a Ferrari összeszedte magát a németországi bukta után, és kis híján megnyerte a hétvégén megrendezett Magyar Nagydíjat, ahol Felipe Massa három körrel a vége előtt az élről kényszerült feladni a küzdelmet.

Lewis Hamilton egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a Ferrari összeszedte magát a németországi bukta után, és kis híján megnyerte a hétvégén megrendezett Magyar Nagydíjat, ahol Felipe Massa három körrel a vége előtt az élről kényszerült feladni a küzdelmet.

Felipe Massa szenzációs rajtot bemutatva, már az első kanyart az élen vette be, majd azonnal elhúzott a többiektől, és minden jel arra utalt, hogy fölényes győzelmet arathat a 23. Magyar Nagydíjon.

A brazil pilóta már a zsebében érezhette a győzelmet, mikor három körrel a leintés előtt elfüstölt alatta a motorja, mellyel a McLaren finn pilótája, Heikki Kovalainen kezére játszotta a győzelmet.

Bár az időmérőn látottak alapján sokan nem számítottak arra, hogy a Ferrari feltámad a versenyen, Hamilton elmondta, ő mindig is tisztában volt azzal, hogy az olaszok komoly erőt képviselnek, és továbbra is harcban vannak a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

“Nagyon erősek voltak” – mondta Hamilton, aki defektjét követően végül az ötödik helyen ért célba. “Ha az élen maradhattunk volna, nyilván egy kicsivel más lett volna a helyzet, azonban kiválóan teljesítettek Magyarországon, amire számítottunk is.”

Bár a defekt értékes pontjaiba került, Hamilton nem aggódik túlságosan, mert Massa kiesésével, ennek ellenére is tovább tudta növelni előnyét a bajnokságban.

“Szerintem jól vezettem. Nem vétettem hibákat, mindössze egy defektet kaptam. Behoztam az autóm a célba, és mindent megtettem azért, hogy a lehető legtöbb pontot begyűjtsem, ennél többet nem is kérhettek volna tőlem.”

“Sajnálatos módon én voltam az egyedüli, aki defektet kapott, aminek nyilvánvalóan nem örültem. A tavalyi évben három alkalommal fordult elő velem ilyen, és ennek is köszönhettem, hogy nem sikerült megszereznem a bajnoki címet.”

“Nagy ára volt ennek, de Kimi nem nyert, és nyilván az is segített, hogy Heikki szerezte meg a győzelmet, és Glock a második lett. Pontokat vettek el riválisaimtól, aminek nagyon örülök. Növelni tudtam előnyömet, így azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból elégedett vagyok a hétvégével.”

Hamilton azt is elmondta, hogy csapata a továbbiakban is keményen dolgozik majd az autón, és ő is mindent megtesz azért, hogy minél jobb teljesítményre ösztönözze a mérnököket a szezon hátralévő részében.

Hirdetés

“Még hosszú az út a végéig” – mondta a brit pilóta. “Mindent megteszek annak érdekében, hogy megfelelően felkészüljek a szezon utolsó felére. Bizonyosságot akarok szerezni arról, hogy a későbbiekben is legalább ilyen jó teljesítményre leszünk majd képesek.”

“A második etapban egy kicsivel nehezebb voltam, mint Felipe, de megpróbáltam tartani vele a lépést, és azon voltam, hogy egy kicsit közelebb kerüljek hozzá. Úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottam a hétvégén, és bízom benne, hogy ez a későbbiekben sem lesz másképp. Szerintem Felipe és én voltunk a leggyorsabbak a versenyen, ami mindenképpen megnyugtató dolog.”

Hamilton végezetül azt is hozzátette, hogy véleménye szerint Massának sokkal óvatosabbnak kell lennie a rajtoknál a jövőben, hiszen kis híján összeütköztek, és csak azért nem történt baj, mert ő visszavett.

“Egyik legjobb rajtomat produkáltam az idei évben, de Felipe még jobban kilőtt a startnál. A belső ívet védtem, és biztonságban éreztem magam. Aztán láttam, hogy a külső íven mellettem van, a lehető legkésőbb fékezett, blokkoltak a kerekei, és kiszorított. Tudtam, hogy össze fogunk érni, ezért visszavettem.”

“Emiatt pedig pozíciót veszítettem, azonban ez nem történhet meg még egyszer a jövőben” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!