Friss hírek

Harag és kétségbeesés: Belgiumban vállalja be a rajtbüntetést a Red Bull?

Meglehetősen frusztráltan nyilatkozott a Forma-1-es Magyar Nagydíjat követően a Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko. A szakember dühe érthető, hiszen a rivális csapat versenyzőinek hibájából az elmúlt két verseny katasztrofálisan alakult számukra, ráadásul komoly anyagi károk is keletkeztek.

A Red Bull és Max Verstappen bajnoki éllovasként érkeztek meg a Hungaroringre, a csapat pedig jobban bízott abban, a vasárnapi versenyen a győzelemért harcolhat majd.

Verstappen jól is rajtolt, az 1-es kanyar előtt már Lewis Hamilton mögött autózott, ám végül belekeveredett abba a balesetbe, amit Valtteri Bottas okozott a start után.

Ráadásul nemcsak Verstappen, hanem a Red Bull másik versenyzője, Sergio Perez is érintett volt: a mexikói ki is esett, és jó esély van rá, hogy motorja is javíthatatlanul megsérült, ami miatt az év későbbi szakaszában rajtbüntetés várhat rá.

Ugyanez igaz Verstappenre is, kinek V6-os erőforrását tovább vizsgálja majd a Honda: a silverstone-i baleset után úgy tűnt, a motort tovább tudják használni, a magyarországi időmérő után azonban a japán gyártó repedéseket fedezett fel az aggregáton belül.

Helmut Marko pedig érthető módon dühös – már csak azért is, mert balszerencséjük legnagyobb haszonélvezője a Mercedes, mely csapat pilótái a bajt okozták Silverstone-ban és a Hungaroringen.

„Az érzelmi világunk most a frusztráció és harag, a zavarodottság és a kétségbeesés keveréke. Az utolsó két versenyt káreseményként lehetne leírni a mi részünkről. Kényelmesen vezettük a bajnokságot, most pedig nemcsak, hogy hátrányban vagyunk az összetettben, de a kasztnijaink is megsérültek, totálkáros egy motorunk, és lehet, hogy egy másik is” – mondta a szakember az F1-Insider.com című lapnak.

„Mindez azt jelenti, hogy számíthatunk majd egy rajtbüntetésre az év későbbi szakaszában, mert jelen körülmények között nem fogjuk tudni három motorral teljesíteni az idényt. Olyasvalami ez, amin nem tudunk változtatni, és melynek a Mercedes – melynek a versenyzői okozták ezeket a problémákat – a legnagyobb haszonélvezője.”

A Red Bull tanácsadója továbbra sem elégedett azzal a 10 másodperces büntetéssel, amit Lewis Hamilton kapott Silverstone-ban – ráadásul az is dühíti egy kicsit, ahogy a címvédő Fernando Alonso védekezési stílusára panaszkodott Mogyoródon.

„Sok minden elhangzott már Hamiltonnal kapcsolatban. Angliában az általa okozott baleset ellenére győzni tudott. Elfogadjuk a versenybírók értékelését. Mégis az ember azért megrázta a fejét, amikor hallgatta Hamilton rádióüzeneteit Magyarországon, miközben Alonsóval csatázott. Arra panaszkodott, hogy túl kockázatos, amit Alonso csinált a gyors kanyarokban. De vajon mit gondol a saját akciójáról a silverstone-i Copse-kanyarban, ami a Forma-1 egyik leggyorsabb kanyarja?”

Marko Bottas 5 rajthelyes büntetésével sincs megelégedve.

„Egy jól beállított Mercedesszel 2 kör alatt visszanyerheti ezeket a pozíciókat, mert nemigen van olyan pálya, ahol jobban lehetne előzni, mint Spában.”

Ezért is fontolgatja a Red Bull azt, hogy Max Verstappen és Sergio Perez autójába új motort épít a belgiumi versenyre a nyári szünet után, és bevállalja a 10 rajthelyes büntetést.

„El kell gondolkodni rajta” – mondta Marko, aki azzal is tisztában van, komoly küzdelem vár rájuk az év második felében. „Nem lesz könnyű, mert a Mercedes silverstone-i fejlesztései – melyek Toto Wolff nyilatkozatai szerint nem is kellett volna, hogy jöjjenek – sokkal gyorsabbá tették az autójukat, főleg Magyarországon.”

„Persze nekünk is vannak érkezőben újítások, és mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Max teljes mértékben motivált. Tudja, hogy normál körülmények között megnyerhette volna az utolsó két versenyt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!