Haraggal váltak el? Hamilton reagált az edzőjével való szakításra! - F1VILÁG.HU

Haraggal váltak el? Hamilton reagált az edzőjével való szakításra!

HIRDETÉS
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton cáfolta, hogy megromlott a viszonya korábbi fizioterapeutájával, Angela Cullennel, akivel mostantól már nem folytatja a közös munkát a száguldó cirkuszban.
2020 Portuguese Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Angela Cullen Mercedes

Cullen hét éven át segítette munkájával a Forma-1-es versenyzőt, a brit pilóta azonban a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjat megelőzően közösségi oldalain jelezte, a 48 esztendős szakember a jövőben már nem lesz ott vele a versenyeken – ennek okairól viszont nem beszélt.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff újságírói kérdésre annyit elárult, hogy Hamilton saját döntése volt a „szakítás”, a hétszeres világbajnok pedig nemrég a média képviselőinek nyilatkozva cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint haraggal váltak el egymástól.

„Én és Angela jóban vagyunk, ő most élete egy másik szakaszába lép” – fogalmazott a Mercedes versenyzője. „Továbbra is rendkívül közel vagyunk egymáshoz. Minden nap írunk egymásnak. Rendkívül támogató, én pedig ugyancsak nagyon támogatom őt.”

„Nagyon hálás vagyok azért, hogy velem volt ezen út során. Ő az egyik legközelebbi barátom, és továbbra is az lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!