Hármas szétlövés a Toro Rossónál - F1VILÁG.HU

Hármas szétlövés a Toro Rossónál

HIRDETÉS

A Scuderia Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy a még üresen álló két versenyzői ülésükre pályázó három legesélyesebb pilóta gördülhet pályára a jövő héten megrendezésre kerülő barcelonai teszten.

A Scuderia Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy a még üresen álló két versenyzői ülésükre pályázó három legesélyesebb pilóta gördülhet pályára a jövő héten megrendezésre kerülő barcelonai teszten.

A Red Bull által támogatott Sebastien Buemi, az idei évben versenyzőként tevékenykedő Sebastien Bourdais, illetve a Honda és a Super Aguri egykori pilótája, Takuma Sato tesztelhet majd az olasz gárda színeiben a jövő héten Barcelonában.

Mind Sato, mind Bourdais másfél napot tesztelhet, míg Buemi mindhárom napon készenlétben áll majd a spanyol ringen. Sato hétfőn és kedden, Bourdais kedd délután és szerdán gördülhet majd pályára.

Bár egyes források szerint a GP2 bajnoka, Giorgio Pantano is kapcsolatba került a csapattal, a Toro Rosso megerősítette, hogy az olasz pilóta nem lesz jelen Barcelonában.

A Red Bull fiókcsapata egyelőre még nem nevezte meg versenyzőit a jövő évre. A már említett három pilóta mellett, a GP2 második helyezettje, Bruno Senna is esélyes lehet, ám a brazil a Honda színeiben tesztel a jövő héten.

A Honda másik brazilja, Rubens Barrichello is tárgyalásban áll a csapattal, azonban az Autosport információi szerint szponzori pénzt kellene magával vinnie, ha szerződést akar kapni az olaszoktól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!