Haug: Schumacher győzhetett volna Melbourne-ben - F1VILÁG.HU

Haug: Schumacher győzhetett volna Melbourne-ben

HIRDETÉS

A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug merész kijelentést tett, ugyanis legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy véleménye szerint Michael Schumacher megnyerhette volna a szezon második versenyének helyet adó Ausztrál Nagydíjat, ha nem keveredik bele a rajtbalesetbe.


A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug merész kijelentést tett, ugyanis legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy véleménye szerint Michael Schumacher megnyerhette volna a szezon második versenyének helyet adó Ausztrál Nagydíjat, ha nem keveredik bele a rajtbalesetbe.

A hétszeres világbajnokot rengeteg kritika érte az elmúlt hetekben, mert eddig rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, és nem hozza azokat az eredményeket, amiket sokan várnak tőle.

Haug azonban védelmébe vette Schumachert, aki véleménye szerint a dobogóra biztosan, de akár a futamgyőzelemre is esélyes lehetett volna Ausztráliában, és ha nem keveredik bele a rajt utáni balesetbe, akkor a média most másképpen írna róla.

„A negyedik helyen volt, a későbbi győztes (Jenson Button) előtt, aztán visszacsúszott az utolsó pozícióba, és még így is bejött a tízedik helyre” – magyarázta a német szakember. „Mondhatják azt, hogy szenved, de az igazság az, hogy megnyerhette volna a második versenyt.”

„Azt pedig mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak Michael tehet a gyengélkedésről, az autó sem olyan jó, mint amilyennek lennie kellene, és ezen nagyon keményen dolgozunk. Sokat várok az új fejlesztésektől, melyek a következő futamon már bemutatkozhatnak.”

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn is védelmébe vette Schumachert, aki véleménye szerint nagyon sokat javult az első három versenyen, ám azt egyszerűen képtelen felfogni, hogy miért nem tudta tartani a tempót csapattársával a múlt heti versenyen Kínában.

A brit szakember éppen ezért vizsgálatot kezdeményezett a csapaton belül, hogy megoldást találjanak arra, miért esett vissza a hétszeres világbajnok teljesítménye az elmúlt versenyen, jóllehet korábban folyamatosan javult, és zárkózott fel Rosbergre.

„Úgy gondolom, hogy amit a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon láthattunk, senkit nem lepett meg, hiszen már jó ideje nem versenyzett a Forma-1-ben, minden egy kicsit új volt számára, és hozzá kellett szoknia a pörgéshez, ami rendben is van” – mondta Brawn.

„Bahreinben, Melbourne-ben, és Malajziában komoly fejlődést láttam tőle. Egy hihetetlenül gyors csapattársa van, ami egy kiváló referencia pont számára, és láttam, hogy folyamatosan zárkózik fel, és kerül egyre közelebb Rosberghez. Különösen Malajziában, ahol a szárazon szinte semmi különbség nem volt kettejük között.”

Hirdetés

„Azonban az elmúlt hétvége egy elég nagy meglepetés volt számomra, és minél előbb meg kell értenünk, hogy mi történhetett, hiszen az első három versenyen történt fejlődés megszakadt, és visszaesett a teljesítménye.”

Brawn arra is rámutatott, hogy Michael a lassú kanyarokban maradt el a többiektől, ami igen furcsa, mert éppen ezeken a részeken szokott a legkiegyenlítettebb lenni a mezőny.

„Nem találok magyarázatot erre” – folytatta. „Nem megszokott, hogy egy versenyző éppen a lassú kanyarokban szenved, mert ez a gyors, nehéz szekciókban szokott általában előfordulni.”

“A versenyzők szinte ugyanúgy mennek a lassú részeken. Éppen ezért meg kell vizsgálnunk, hogy Michael, és Michael autója miért veszített olyan sokat a pálya relatíve egyszerű részein.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!