Heidfeld: A gumik ismét főszerepet játszanak - F1VILÁG.HU

Heidfeld: A gumik ismét főszerepet játszanak

HIRDETÉS

Nick Heidfeld, a Lotus Renault GP versenyzője úgy véli, a Pirelli lágyabb abroncsai a hétvégi Monacói Nagydíjon kulcsszerepet játszanak majd a verseny alakulása szempontjából.


Nick Heidfeld, a Lotus Renault GP versenyzője úgy véli, a Pirelli lágyabb abroncsai a hétvégi Monacói Nagydíjon kulcsszerepet játszanak majd a verseny alakulása szempontjából.

Mint ismert, a Forma-1-be idén visszatért gumigyártó két leglágyabb keverékével érkezik az utcai helyszínre, és miután a mezőny eddig még nem használhatta a szuperlágy abroncsokat, újabb érdekes kihívás vár a csapatokra.

Heidfeld a Renault hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, izgatottan várja a hétvégét, azonban a lehető legjobban kell dolgozniuk, hiszen a pálya könnyen megtréfálhatja őket.

„A monacói versenypálya nagyban eltér a barcelonaitól. Nem kifejezetten versenyzésre épült, ami azt jelenti, hogy utcai járművek használják” – magyarázta Heidfeld.

„Sokkal hepehupásabb, mint egy normális pálya, a felület viszont meglehetősen sima, ami azt jelenti, hogy csúszik is. A Pirelli lágyabb gumijait használjuk majd, ez pedig kulcsfontosságú lesz. Érdekes lesz látni, hogy teljesítünk majd itt, a múltban azonban az autóhoz remekül illett ez a helyszín, szóval bízom abban, hogy idén is így lesz.”

Heidfeld hozzátette, biztos abban, hogy a gumikon ezen a hétvégén is sok múlik.

„A hétvége során a pálya állapota sokat javul, többet, mint bármely más helyszínen. Érdekes lesz látni, hogy fejlődnek majd a köridők, mert ezek az abroncsok teljesen másképp viselkednek, mint a Bridgestone termékei. Arra számítok, hogy a gumik kulcsszerepet játszanak majd, mint ahogy a korábbi versenyeken is rendkívül fontosak voltak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!