Heidfeld mesteri taktikai húzással került a dobogóra - F1VILÁG.HU

Heidfeld mesteri taktikai húzással került a dobogóra

HIRDETÉS

Nick Heidfeld boldogan nyilatkozott, miután a harmadik helyen végzett a Belga Nagydíjon, ahol az utolsó körökre feltetette autójára az intermediate abroncsokat, melyekkel áthámozva magát a mezőnyön, kis híján az első kettőt is befogta.

Nick Heidfeld boldogan nyilatkozott, miután a harmadik helyen végzett a Belga Nagydíjon, ahol az utolsó körökre feltetette autójára az intermediate abroncsokat, melyekkel áthámozva magát a mezőnyön, kis híján az első kettőt is befogta.

A BMW Sauber német versenyzője kockáztatott, és két körrel a leintés előtt beállt a boxba, hogy feltetesse autójára a vizes pályára alkalmatos gumikat.

A merész húzás kifizetődött, és Heidfeld a harmadik helyen futott célba, ám Hamilton futam utáni büntetésével végül a nyolc pontot érő második helyet örökölte meg.

“Ez egy ’mindent vagy semmit’ döntés volt” – magyarázta Heidfeld. “Szinte az egész versenyen mások mögött voltam beragadva, és előbb is kellett kiállnom, mint néhányuknak előttem, így esélyem sem volt az előrébb lépésre.”

“Mikor elkezdett szemerkélni az eső, azt gondoltam, hogy kockáztathatnánk, és feltehetnénk autómra az intermediate gumikat. A csapat ismét megkérdezte tőlem, hogy valóban így gondolom-e, de úgy tűnik, hogy tökéletes döntés született.”

“Mikor visszatértem a pályára, és mondták a fülemre, hogy még két kör van hátra, senkit nem láttam magam előtt. Nagyon lassan mentek a többiek, így az utolsó körben több versenyzőt is meg tudtam előzni.”

“Az utolsó autó, amit megelőztem a tizes kanyarban, nagyon keményen blokkolt. Majdnem kihajtottam a fűre ilyen körülmények között, de végül a pályán tudtam maradni. Végül egy kiváló versenyt teljesítettem.”

Heidfeld versenye kis híján már az első kanyarban véget ért, mikor Heikki Kovalainen nekihajtott az első kanyarban, aminek következtében számos pozíciót veszített. A német pilóta azonban hamar magára talált, és visszaverekedte magát a pontszerző helyekre.

“Elég jól kaptam el a rajtot, jobban, mint az előttem állók” – mondta Heidfeld. “Alonso egy kicsivel jobb volt. Úgy döntöttem, inkább a külső íven maradok, mint a belsőn, de sajnos Kovy nekem hajtott, és azt gondoltam, ki fogok pördülni.”

“Azt hittem, itt lesz vége a versenyemnek. Rengeteg pozíciót vesztettem, de szerencsére már az első etapban felzárkóztam, ami magabiztossá tett.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!