Látványosan ért véget a Ferrarinál versenyző Carlos Sainz futama az Osztrák Nagydíjon. A viadal záró harmadában a spanyol pilóta épp a csapattársát, Charles Leclerc-t üldözte, amikor a hármas kanyar felé menet lángok csaptak fel az autója hátuljából. Sainz gyorsan reagálva rögtön lehúzódott a pályáról, a lángok azonban a reakcióidejénél is gyorsabban terjedtek, és másodpercek alatt elnyelték a Ferrari hátsó felét. Sainz próbálta egy helyben tartani az emelkedőn hátrafelé guruló égő autót, ám végül olyan veszélyessé vált a helyzet, hogy kénytelen volt maga mögött hagynia a Ferrarit. Az eset kapcsán úgy fogalmazott, a pályabírók reagálhattak volna gyorsabban az incidensre.
„Szóltam nekik, hogy segítsenek, és tegyenek valamit a kerék alá, hogy ne guruljon el az autó. Szerintem az egész folyamat egy kicsit lassan zajlott. Egy ponton olyan nagy lett a tűz, hogy muszáj voltam eljönni onnan. Nagyjából ekkor érkezett meg az első pályabíró, aki megállította az autót.”
A tévénézők között különösen az okozott nagy felhördülést, hogy a Sainz felé siető egyik pályabíró félúton megállt, majd visszafordult és letette a kezében lévő tűzoltó készüléket. Sokan ennyi alapján kritizálták a pályabírók munkáját, ezért az osztrák biztonsági szakemberek előléptek, hogy tisztázzák a helyzetet. Egy közleményben magyarázták el, miért tartott ennyi ideig a mentés, és miért nem rohant rögtön az autóhoz a tűzoltásért felelős pályabíró.
„Jules Bianchi borzasztó 2014-es balesete után az FIA jelentősen szigorította a mentésekre és beavatkozásokra vonatkozó előírásokat. Beavatkozás csak a versenyirányítás jóváhagyásával engedélyezett. Ez egyrészt javít a pilóták és a pályabírók biztonságán, másrészt azonban a beavatkozás idejét is megnöveli” – szögezték le.
Sainz esete nem egy rutinbeavatkozás volt, hiszen egy égő, guruló autóról volt szó, amire a pályabírói posztról nem is lehetett rálátni. Ez tovább nehezítette a helyzetet.
„Több sajnálatos körülmény is közrejátszott. A hely, ahová Sainz leparkolta a Ferrarit, a pályabírói posztról nem volt látható. Rádión keresztül azt az utasítást kapták, hogy tűzoltókészülékekkel menjenek ki az autóhoz. Amikor szembesültek a helyzettel, úgy döntöttek, behívják a tűzoltóautót.”
„Másodpercek alatt kellett dűlőre jutniuk, és utólag elnézve százszázalékban helyesen döntöttek. Ha emlékeznek [Romain] Grosjean balesetére, ilyen esetekben a kézi tűzoltó készülékek nem felelnek meg a célnak. Ez vezetett ahhoz a tévében látható előnytelen jelenethez, amikor a pályabíró „elfutott”. A másik problémát az jelentette, hogy Sainz – érthető módon – megijedt és idő előtt felengedte a fékpedált. Guruló autó alá kellett behelyezni az éket, ami hihetetlenül megnehezítette a dolgot. Az autó ezt követően a korlátnak kanyarodva megállt, így sikerült megfékezni a tüzet.”
A szakemberek elismerték, hogy lehetne javítani a beavatkozás folyamatán, Sainz esete kapcsán azonban úgy látják, minden az előírások szerint történt.
„Utólag elnézve természetesen felmerülnek dolgok, amelyeken javíthatnánk. Ezt meg fogjuk beszélni az embereinkkel. Összességében azonban jól reagáltak a sportbírók a kivételes helyzetre. 30 másodpercen belül tűzoltóautó érkezett a helyszínre. Emellett egy beavatkozó autó is a helyszínen tartózkodott, egy másik pedig abba az irányba tartott. Akkor is meg tudtuk volna védeni Sainzot, ha nem sikerül önerőből kiszállnia az autóból. Egy csapat motorsport-rajongó vagyunk, akik a szabadidejüket áldozzák a felkészülésre annak érdekében, hogy ezeken az eseményeken garantáljuk a biztonságot. Ezt az esetet arra fogjuk felhasználni, hogy még jobbá váljunk” – tették hozzá.