Friss hírek

Hivatalos: Alonso rajthoz áll a Le Mans-i 24 óráson is idén!

Rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás megmérettetésen is a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso – jelentette be a McLaren kedden.

Alonso a United Autosport színeiben múlt hétvégén rajthoz állt a daytonai 24 óráson, és bár műszaki hiba miatt nem tudott jó eredményt elérni, úgy tűnik, ez nem szegte kedvét, és már idén számos hosszú távú versenyen elindul majd.

A spanyol versenyző a Toyota színeiben áll rajthoz az Endurance-világbajnokság (WEC) versenyein, köztük a Le Mans-i 24 óráson is.

Mivel Alonso számára a Forma-1 élvez prioritást, a WEC októberi japán versenyét kihagyja majd, hiszen az ütközik a Forma-1-es Amerikai Nagydíjjal.

Az endurance-vb idénye április első hétvégéjén rajtol majd Le Castellet-ben.

„Soha nem rejtettem véka alá, hogy meg akarom nyerni a „tripla koronát”: a Monacói Nagydíjat, az Indy 500-at és a Le Mans-i 24 órást” – mondta Alonso.

„Tavaly megpróbáltuk az Indy-t, közel kerültünk hozzá, de lecsúsztunk róla. Idén a McLarennek hála lehetőségem lesz arra, hogy a győzelemért harcoljak Le Mans-ban. Nagy kihívás – sok minden sülhet el balul –, de készen állok, és alig várom a küzdelmet.”

„Az, hogy versenyzem a WEC-ben, csak azért jöhetett össze, mert rendkívül erős a kapcsolatom a McLarennel, és örülök, hogy hallgattak rám, és megértették, mit jelent ez számomra.”

„Ez a kihívás viszont semmit sem vesz el azon célomból, hogy versenyképes legyek a Forma-1-ben a McLarennel, méghozzá minden futamon. Meggyőződésem, hogy idén közelebb kerülünk ehhez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!