Hivatalos: Alonso újra rajthoz áll az Indy 500-on! - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Alonso újra rajthoz áll az Indy 500-on!

HIRDETÉS
2019-ben rajthoz áll az Indianapolis 500-on a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso – a spanyol pilóta a McLaren autóját vezeti majd.
Fotó: IndyCar Series

2019-ben rajthoz áll az Indianapolis 500-on a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso – a spanyol pilóta a McLaren autóját vezeti majd.

Alonso 2017-ben már elindult egyszer a legendás megmérettetésen, és bár kiválóan helytállt, műszaki hiba miatt végül nem ért célba.

A spanyol pilóta az idei szezont követően távozik a Forma-1-ből, a McLarennel való kapcsolata azonban nem szakad meg, a jövő évi indianapolisi 500-ason ugyanis a brit istálló autóját vezetheti.

Alonso célja továbbra is az, hogy megszerezze az úgynevezett „Tripla Koronát”, azaz a Forma-1-es Monacói Nagydíj mellett győzzön a Le Mans-i 24 óráson, illetve az Indianapolis 500-on.

„Egy ideje már világossá tettem, hogy a célom a Tripla Korona elérése” – mondta Alonso.

„Hihetetlen élményben volt részem 2017-ben, Indianapolisban, és a szívem mélyén tudtam, hogy vissza kell térnem, ha lehetőség adódik rá. Különösen örülök annak, hogy a McLarennel térhetek vissza.”

„Kemény verseny lesz, és a legjobbak ellen szállunk harcba, úgyhogy óriási kihívás vár rám.”

A 2019-es, 103. Indianapolis 500-at május 26-án tartják majd.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!