Hivatalos: Hülkenberget leszerződtette a Sauber - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Hülkenberget leszerződtette a Sauber

HIRDETÉS

Nico Hülkenberg lesz a Sauber Forma-1-es csapatának egyik versenyzője 2013-ban – jelentette be a hinwili gárda szerda délelőtt, hivatalos közleményben. A német pilóta a Force Indiától vesz búcsút.



Nico Hülkenberg lesz a Sauber Forma-1-es csapatának egyik versenyzője 2013-ban – jelentette be a hinwili gárda szerda délelőtt, hivatalos közleményben.

Korábban sokan úgy tartották, a német versenyző Felipe Massát váltja majd a Ferrarinál, a maranellói gárda azonban 2013 végéig meghosszabbította a brazil idén lejáró kontraktusát.

Az F1-es paddockban ezt követően már kész tényként kezelték, hogy Hülkenberg a Saubernél folytatja – az üzlet pedig immáron hivatalosan is megköttetett.

„Alig várom már, hogy együtt dolgozzam a Sauber Forma-1-es csapatával” – nyilatkozta a 25 éves versenyző.

„Egy rendkívül jó pozícióban lévő, versenyképes csapathoz szerződöm, ahol a fiatal versenyzők rendszeresen tudtak kivételesen jól teljesíteni. Szeretném folytatni ezt a tendenciát. A Sauber egy nagyon pozitív fejlődésen megy most keresztül, és biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk elérni közösen.”

„Viszont mindaddig jelenlegi munkámra fókuszálok. Szeretnék köszönetet mondani a Force Indiának, amiért megadták számomra a lehetőséget ahhoz, hogy visszatérjek a Forma-1-be versenyzőként.”

„Egy ideje már figyeljük Nicót, és teljesítménye igazán meggyőző volt” – mondta a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn.

„Nyilvánvalóan az egyik fénypont az volt, ahogy 2010-ben Interlagosban megszerezte a pole pozíciót a legnagyobb kihívást jelentő körülmények közepette. Megmutatta, hogy képes megragadni a kínálkozó lehetőséget. Biztos vagyok abban, hogy jól beilleszkedik majd, alig várjuk, hogy együtt dolgozzunk vele.”

Hirdetés

Azt, hogy ki lesz Hülkenberg csapattársa, egyelőre nem tudni. A Sauber egy későbbi időpontban dönt másik versenyzőjéről.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!