Élő tudósítás: Ez történik Silverstone-ban!

  F170

Hivatalos: Jövőre nem lesz Indiai Nagydíj

Az India Nagydíj nem kap helyet a jövő évi versenynaptárban, azonban minden esélye megvan arra, hogy visszatérjen a 2015-ös bajnokságban.


Az India Nagydíj nem kap helyet a jövő évi versenynaptárban, azonban minden esélye megvan arra, hogy visszatérjen a 2015-ös bajnokságban.

Azt követően, hogy felreppent a hír, miszerint az adózási problémák miatt a csapatok nem preferálják az India Nagydíjat, a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone kedden megerősítette, hogy a futam nem kap helyet a jövő évi versenynaptárban.

Azonban ahelyett, hogy az adózási problémákra fogta volna a döntést, az üzletember elmondta, hogy azért került ki az indiai futam a naptárból, mert nem tudtak neki helyet biztosítani az igen zsúfolt programban, hiszen Ausztria és Oroszország is bemutatkozik 2014-ben.

Ecclestone terve az volt, hogy márciusra tegye a jövő évi Indiai Nagydíjat, hogy a többi tengerentúli versenyhez igazodjon, ám két versenynek hat hónapon belül nem sok értelme lenne, mondta.

„Amikor aláírtuk az öt évre szóló szerződést, márciusi dátumot akartunk, de a szervezők ragaszkodtak az októberhez” – mondta Ecclestone. „Akkor meg is adtuk ezt, viszont 2015-ben korábban kell megrendezni a futamot.”

„A szervezőkkel egyeztetve, jövőre nem lesz verseny, de 2015-ben visszatérhet az Indiai Nagydíj.”

A hírek szerint ezzel megnyílt az út az Orosz Nagydíj előtt, amely minden bizonnyal októberi dátumot kap 2014-ben.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS