Hivatalos: Kimi Räikkönen nem kap büntetést - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Kimi Räikkönen nem kap büntetést

HIRDETÉS
Fotó: Bahrain GP

Räikkönen autója a bahreini második szabadedzésen egy rosszul rögzített kerék miatt leállt, az esetet pedig kivizsgálta az FIA. A hivatalos tájékoztatás szerint nem kap büntetést a Ferrari finn pilótája, ugyanis a csapat azonnal szólt versenyzőjének, hogy biztonságosan álljon félre.

Ha a rajtbüntetést meg is úszta a 2007-es világbajnok, a pénzbírságot nem. 5000 euróra büntették az istállót.

„Az eddigi esetekhez hasonlóan, amikor egy leállt a pályán, a steward-ok úgy döntöttek, hogy rajtrácsbüntetést nem lehet alkalmaz, hogyha a csapat minden megfelelő intézkedést megtett. A steward-ok 5000 euró bírságot szabdtak ki az istállónak.” – olvasható a közleményben.

Räikkönen azt is elárulta, hogy semmi gondot nem érzékelt a leállás előtt.

A jobb oldalon volt a problémánk, de nem tapasztaltam semmit. A rezgéseket éreztem, majd a csapat szólt, hogy lassítsak. Vélhetően nem volt jól rögzítve a kerék, miután kiálltam a bokszból.” – mondta Räikkönen, aki úgy érzi, remek napot zártak.

Elégedett vagyok ezzel a nappal, mert minden jól ment, még akkor is, ha csak péntek van. Kipróbáltunk pár dolgot, és megpróbáltuk kideríteni, mi történik akkor, amikor néhány dolgot megváltoztatunk az autón.”

A Ferrari finn pilótája úgy véli, jó esélyük van arra, hogy ott legyenek a dobogón vasárnap.

Reméljük, hogy holnap versenyképesek leszünk, mert most úgy fest, megvan a győzelemhez szükséges tempónk. Az időmérő edzés a Mercedes miatt mindig kérdéses, de úgy gondolom, most van esélyünk, pláne a vasárnapi futamon. Az első sorért kell harcolnunk, de ezt még előre nem tudjuk, hogy képesek leszünk-e rá. De jó az irány.” –  tette hozzá.

 

Hirdetés

 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!