Költségplafon-ügy

Hivatalos: Nem lesz új csapat jövőre a Forma-1-ben

Ahogy arra számítani lehetett, az FIA szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy betöltetlenül hagyja a Team USF1 visszalépésével megüresedett tizenharmadik helyet, mivel egyik új nevező sem felelt meg a feltételeknek, így jövőre is 24 fős marad a mezőny az F1-ben.

Az irányító testület még az idei bajnokság kezdetén írt ki pályázatot a tizenharmadik helyre, azonban a Motorsport Világtanács mai ülésén úgy döntött, hogy üresen hagyja az US F1 visszalépése miatt felszabadult helyet, jóllehet többen is jelezték indulási szándékukat 2011-re.

Hirdetés
 
A nevezők között volt a Jacques Villeneuve-vel összeállt egykori GP2-es istálló, a Durango, illetve a tavalyi évben szintén visszautasított Epsion Euskadi, ám az FIA egyik szervezetet sem találta elég erősnek ahhoz, hogy indulási joggal ruházza fel a jövő évre.

A többszörös GP2-es és Forma-3-as bajnokcsapat, az ART, és az amerikai színeket képviselő Chyper Group már korábban jelezte, hogy visszavonta nevezési szándékát, míg a Prodrive és a Lola még csak be sem adta nevezését a következő idényre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hivatalos: Nem lesz új csapat jövőre a Forma-1-ben
A Haast rendkívül zavarja Schumacher legutóbbi autótörése
Sainz elárulta, miért lesz nagyon érdekes a japán F1-es hétvége
Leclerc: Nagyon fontos lesz az utolsó szabadedzés!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!