Hivatalos: Ross Brawn lesz a Honda csapatvezetője! - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Ross Brawn lesz a Honda csapatvezetője!

HIRDETÉS

Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing vezetősége hétfőn kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője a jövőben.

Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing vezetősége hétfőn kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője a jövőben.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a brit szakember neve először áprilisban merült fel a Hondánál, ám akkor azért nem kezdődtek meg a tárgyalások, mert Brawn ragaszkodott ahhoz, hogy először a Ferrarival egyeztessen esetleges visszatéréséről.

Az olaszok taktikai guruja az idei évben fizetett szabadságát töltötte, miután tíz évet szolgált a Ferrarinál, mint technikai igazgató.

A Honda vezetése megerősítette, a jövőben Brawn lesz a felelős az új autó tervezéséért, gyártásáért, és műszaki felkészültségéért. A brit szakember a korábbi csapatvezető, Nick Fry mellett dolgozik majd, aki vezérigazgatóként folytatja munkáját a brackley-i bázisú alakulattal.

“Nagyon izgatott vagyok, hogy a Honda Racing F1 Teamhez csatlakozhatok” – mondta Brawn. “A Hondának hatalmas hírneve és komoly múltja van a Forma-1-ben, és az a lehetőség, hogy segíthetek a csapatnak a felemelkedésben, egy nagyszerű kihívást jelent számomra a sportban. A csapat már eddig is remek munkát végzett, hogy megalapozza a jövőjét, hiszen nagyszerű embereket és mérnököket toborzott össze ahhoz, hogy elérje céljait. Már alig várom, hogy megkezdhessem a munkát ezekkel a tehetséges emberekkel, és segítsek a Hondának visszatérni győztes formájához.”

Nick Fry a következőkkel folytatta: “Az elmúlt hat hónapban az volt az egyik legfőbb feladatom, hogy ambiciózus, hatalmas tehetséggel megáldott szakembereket csábítsak a Hondához, ami szerintem sikerült is, mert számos területen neveztünk ki új vezetőket.”

“A mai bejelentés, miszerint Ross Brawn csatlakozik a csapatunkhoz, hatalmas elégtétel számunkra, hiszen ez is mutatja, hogy jó irányba halad a Honda vérfrissítési programja. Rossnak nem lesz szüksége instrukciókra. Hatalmas tapasztalata, hogy miként kell győzelemre vinni egy csapatot a Forma-1-ben, kulcsfontosságú lesz számunkra, hogy visszatérhessünk az élre. Boldog vagyok, hogy ezt együtt, közösen tudjuk majd elérni” – tette hozzá Fry.

Brawn november 26-án kezdi meg a munkát a Hondával.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!