Friss hírek

Hivatalos: Schumacher a Mercedes tartalékosa lesz 2023-ban!

Mick Schumacher lesz a Mercedes Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője a 2023-as idény során – erősítette meg a német istálló csütörtökön.

Schumacher mostanáig a Ferrari juniorversenyzőjeként versenyzett a Forma-1-ben a Haas színeiben, az amerikai istálló azonban nem hosszabbította meg a német pilóta szerződését 2023-ra. A Ferrari csütörtökön jelentette be, befejezi együttműködését a német pilótával, aki így kikerül a Scuderia versenyzői akadémiájáról.

Percekkel később a Mercedes csapata közösségi oldalain, majd hivatalos közleményben is megerősítette, Mick Schumacher a csapat tartalékversenyzője lesz 2023-ban.

Hirdetés
 

„Nagyon örülük, hogy a Mercedes F1-es csapatának tagja lehetek 2023-ban tartalékosként, és elkötelezett vagyok amellett, hogy minden tőlem telhetővel hozzájáruljak a teljesítményükhöz ebben a nagyon versenyképes és professzionális környezetben” – fogalmazott Schumacher. „Egy új kezdetként tekintek erre, és izgatott, valamint hálás vagyok Totónak [Wolff] és mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekem. Az F1 egy lenyűgöző világ, az ember folyamatosan tanul, szóval várom már, hogy még több tudással ruházzam fel magam, és mindent beleadjak a Mercedes csapatának érdekében.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hozzátette, nem kétséges, hogy Schumacher óriási tehetséggel van megáldva, ezért egyértelmű volt számukra, hogy lehetőséget biztosítanak a fiatal pilótának.

„Mick egy tehetséges fiatal versenyző, és nagy örömünkre szolgál, hogy csatlakozik a csapatunkhoz. Kemény munkás, higgadt és metodikus hozzáállása van, és ki van éhezve a tanulásra, illetve arra, hogy fejlődjön versenyzőként” – fogalmazott a szakember. „Ezek mind nagyon értékes kvalitások, és izgatottak vagyunk amiatt, hogy segítheti a W14-es kódjelű versenyautónk fejlesztését.”

„Azt is tudjuk, hogy a Forma-1-ben eltöltött két szezonja után készen fog állni, hogy szükség esetén azonnal beüljön Lewis [Hamilton] vagy George [Russell] helyére.”

A Mercedesszel kötött megállapodása részeként Schumacher jócskán kiveszi majd a részét a jövő évi autó folyamatos fejlesztéséből: rengeteg időt tölt majd a csapat brackley-i szimulátorában, emellett pedig minden versenyre elutazik a csapattal.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!