Friss hírek

Hivatalos: Tsunoda lesz Gasly csapattársa az AlphaTaurinál!

Yuki Tsunoda lesz az AlphaTauri Forma-1-es csapatának egyik versenyzője 2021-ben – jelentette be a faenzai istálló. A japán pilóta Pierre Gaslyhoz csatlakozik.

A japán versenyző egy ideje már tagja a Red Bull juniorcsapatának, illetve a Honda versenyzői akadémiájának, az idei szezonban pedig a 3. helyen zárt a Forma-2-es sorozatban a Carlin csapatával.

A 20 esztendős pilóta ennek köszönhetően rendelkezik a Forma-1-es szuperlicenc megszerzéséhez szükséges pontokkal, így 2021-ben bemutatkozhat a száguldó cirkuszban.

Tsunoda az AlphaTauritól távozó Daniil Kvyat helyét veszi át a Red Bull kiscsapatánál, és Pierre Gasly csapattársa lesz. Gaslyval már korábban szerződést hosszabbított a faenzai istálló.

„Mint a legtöbb versenyzőnek, nekem is mindig is a Forma-1 volt a célom, szóval nagyon boldog vagyok” – mondta Tsunoda, aki kedden, Abu Dhabiban tesztelt is már az AlphaTauri idei autójával.

„Szeretnék köszönetet mondani az AlphaTaurinak, a Red Bullnak és Dr. [Helmut] Markónak ezért a lehetőségért, mint ahogy természetesen mindenkinek a Hondánál azért, hogy egész pályafutásom során támogattak engem, és nagyszerű lehetőségeket adtak az Európában való versenyzésre.”

„Köszönetet kell mondanom azon csapatoknak is, amelyeknél eddig versenyeztem, különösen a Carlinnak, akikkel idén rengeteget tanultam. Tudom, hogy sok japán F1-rajongó reményeit képviselem majd jövőre, és mindent meg fogok tenni értük.”

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke hozzátette: „A Red Bull egy ideje már figyelemmel kísérte Yuki pályafutását, és biztos vagyok benne, hogy nagy érték lesz majd csapatunk számára.”

„Idén a Forma-2-ben demonstrálta, hogy megvan a kellő agresszívója a versenypályán, és a szükséges technikai tudása. A novemberi, imolai teszten, ahol a 2018-as autónkat vezette, a köridejei nagyon következetesek voltak a versenyszimuláció során, fejlődött a tesztnap során, és hasznos visszajelzéseket adott a mérnököknek.”

„A Honda-mérnökökkel is nagyon simulékony volt a munkája, ami kétségkívül sokat segít. Az eheti, abu dhabi teszten is bizonyította, hogy gyorsan tanul, és készen áll a Forma-1-es bemutatkozásra.”

Utoljára 2014-ben versenyzett japán pilóta a Forma-1-ben, Kamui Kobayashi.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!