Honda: Büszkék lehetünk a 2017-ben elért fejlődésre - F1VILÁG.HU

Honda: Büszkék lehetünk a 2017-ben elért fejlődésre

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A Honda leköszönő F1-es főnöke, Haszegava Juszuke azt mondja, a japán gyártó igazán büszke lehet arra a fejlődésre, amit fel tudott mutatni a 2017-es évad során.

A japán gyártó 2015-ben tért vissza a Forma-1-be, és miután az első két év kiábrándítóan alakult számára, 2017-re változtatott motorkoncepcióján, ám nem volt elég ideje arra, hogy megfelelően felkészüljön az idényre.

A Honda motorjai emiatt az évad első felében rendkívül gyengék és megbízhatatlanok voltak, a szezon előrehaladtával azonban sikerült komoly előrelépéseket tenniük – igaz, ez még nem tette lehetővé, hogy a McLaren az élmezőnyben harcoljon.

A gyenge szereplés pedig odáig vezetett, hogy a Honda és a wokingi istálló útjai különválnak, így a McLaren Renault-motorokkal, a japán gyártó pedig a Toro Rosso partnereként folytatja 2018-ban.

A Hondától ráadásul az év végén távozik Haszegava Juszuke, aki az F1-es programot felügyelte. A szakember úgy nyilatkozott, figyelemre méltó fejlődést értek el 2017-ben.

„A teljesítményük javulása olyasvalami, amire büszkék lehetünk” – mondta a japán a Motorsport.com-nak nyilatkozva, még mielőtt kiderült volna, hogy távoznia kell pozíciójából.

„Nem voltunk olyan versenyképesek, mint vártuk, szóval több fejlesztésre volt szükségünk. Fel kellett áldoznunk némi időt a megbízhatóság ellenőrzését tekintve, hogy pályára vigyük az újításokat. Ez stratégiai döntés volt.”

„De meggyőződésünk, hogy meg tudjuk oldani a megbízhatóságot, csak idő kérdésre. De ién a teljesítményre irányuló fejlesztéseket priorizáltuk a megbízhatóság ellenőrzésével szemben.”

Haszegava elismeri, a Honda 2017-es megbízhatósága „nem elfogadható”, és kétségkívül egy olyan terület, melyre fókuszálni kell a téli időszakban.

Hirdetés

A szezon első felében ráadásul a Honda komoly korrelációs gondokkal küszködött, magyarán nem kapták meg ugyanazokat az eredményeket a versenypályán, mint amiket a szimulációk, illetve a próbapados tesztek során.

„Nagyon rossz, hogy műszaki gondjaink voltak a pályán. A megbízhatósággal kapcsolatban világos céljaink voltak: szerettünk volna 5 versenyt lefutni egy motorral, de ez nem jött össze. Nagyon csalódottak vagyunk emiatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!