Friss hírek

Honda-mérnök: az elején az állandó kudarcok időszakát éltük

A McLaren és a Honda 2015-ben ismét partnerségre lépett, hogy megismételjék a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján elért közös sikereiket. Az együttműködésnek katasztrofális vége lett, a patinás wokingi istálló a sereghajtók közé süllyedt, és a japán motorgyártó tekintélye is csorbult. Innen jutottak el mára a világbajnoki esélyességig.

Három év után váltak el a McLaren és a Honda útjai, pedig az istálló akkori főnöke, az általában jó szimatú Ron Dennis legalább egy évtizedre tervezte a kooperációt. Ennek ellenére türelmetlennek bizonyult, egy esztendővel a tervezett dátum előtt csábította vissza a Hondát a Forma–1-be, ami krónikus sikertelenséget eredményezett.

2015-ben két világbajnokkal vágtak bele a nagy kalandba, de Fernando Alonso és Jenson Button is csúnyán leégett, mert a McLaren átlagosan 2,7 másodperces hátrányban volt az időmérőkön, és szinte csak a minimális költségvetésű Manor Marussia istállóval tudta tartani a lépést.

A közelmúltban a Honda egyik mérnöke is visszaemlékezett a sok pironkodásra okot adó időszakra. Az f1maximaal.nl oldal által csak Mibutsuka néven emlegetett szakember szerint a japán márkának óriási erőfeszítésébe került, hogy utolérje a konkurenseket, és az áttörés csak a Toro Rossóval (vagyis a mai AlphaTauri istállóval) következett be.

A sebtében összerakott, és a McLaren rendelkezésére bocsátott erőforrás nyilvánvalóan megbízhatatlan volt és nem versenyképes. 2017-ben a páros tagjai úgy köszöntek el egymástól, hogy a McLaren a 9. helyen végzett a konstruktőrök között, mindössze a Saubert megelőzve, viszont 17 ponttal lemaradva a Haastól.

„Még egy versenyt is csak nagy nehezen tudtunk végigcsinálni, az állandó kudarcok időszakát éltük. Mérnökként láttuk, hogy ez elkerülhetetlen volt. Rengeteg kritikát kaptunk, és akkor megértettük, hogy kizárólag az eredmények számítanak. Műszaki szempontból viszont remek dolog volt rövid idő alatt egy olyan erőforrást kifejleszteni, amely végig bírja a 2015-ös nyitó verseny távját” – látta meg a pozitívumokat is a kihívásban a mérnök.

Aztán a Honda a Toro Rossóval állt össze, ennek pedig az adta a nehézségét, hogy a kis olasz csapat szervezeti felépítése, működése össze sem volt hasonlítható a brit istállóéval. De ez nem minden téren jelentett hátrányt.

„A hangulat nyugodtabb volt, és rugalmasabban működött az együttműködés. A Hondának kevesebb korlátozással kellett szembenéznie, ez pedig egy remek partnerséghez vezetett egy fontos időszakban. A Toro Rosso nélkül a Honda nem érhetett volna el áttörést” – magyarázta Mibutsuka.

Rögtön 2018-ban óriási meglepetést okozott, hogy Pierre Gasly váratlanul a 4. helyen végzett Bahreinben, a szezon második versenyén egy Honda-motoros autóval. Abban az évben a japánok rengeteget teszteltek és fejlesztettek, és bár nem mindig a megfelelő irányba haladtak, összességében óriásit léptek előre.

Különösen a megbízhatóság és stabilitás terén, ez pedig lehetővé tette számukra, hogy azt tegyék, amihez a legjobban értenek: folyamatosan javulni, és tartani a lépést a többiekkel. Egyelőre csak a Williamst tudták megverni, de már látszott a fény az alagút végén.

Viszonylag rövid idő, csupán 5 év leforgása alatt a Honda olyan erőforrást tudott immár az anyacsapat Red Bull számára is biztosítani, amellyel az egyértelmű esélyesévé vált a 2021-es világbajnokságnak. Ahogy a japánok korábban is ígérték, a jövő évi kivonulásuk előtt a csúcson szeretnék abbahagyni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!