Horner: A Red Bull érett döntést hozott Perezzel - F1VILÁG.HU

Horner: A Red Bull érett döntést hozott Perezzel

Nehéz, ugyanakkor igazán érett döntést hozott a Red Bull Forma-1-es csapata akkor, amikor Sergio Perez szerződtetése mellett határozott – ezt mondta Christian Horner, a Milton Keynes-i istálló csapatfőnöke.

A mexikói versenyző a 2020-ban meglehetősen gyenge formát nyújtó Alex Albon helyét veszi át idén, így ő lesz Max Verstappen csapattársa az energiaital-gyárosoknál.

Mark Webber óta Perez az első olyan versenyző a Red Bull csapatánál, aki nem a juniorprogramból került ki.

„Ez egy borzasztóan nehéz döntés volt, ugyanakkor pedig szerencsések voltunk, hogy volt időnk alaposan átgondolni – lényegében az egész idény rendelkezésünkre állt” – mondta Christian Horner a Motorsport.com című internetes portálnak.

„És igazán szokatlan az, hogy egy olyan képességekkel megáldott versenyző, mint Sergio, a piacra kerül. Szóval úgy éreztük, hogy jobban járunk, ha egy tapasztaltabb versenyzőt ültetünk Max mellé 2021-re.”

„Azt gondolom, igazán érett gondolkodás volt, hogy kívülről hoztunk versenyzőt, és lehetőséget adtunk Sergiónak. Nyilvánvalóan nagyon jól vezetett tavaly – főleg a szezon utolsó harmadában.”

Albon jövőjével kapcsolatban Horner kifejtette, a Red Bull továbbra is együtt fog dolgozni a thai pilótával, hogy fejlődjön.

„Nagyon is része marad a csapatunknak – most is a szimulátorban dolgozik.”

Arra a kérdésre, hogy Perez mit tud nyújtani a Red Bullnak, a csapatfőnök kifejtette: „10 évnyi tapasztalata van a Forma-1-ben, és szerintem demonstrálta, hogy maximalizálni tudja a Pirelli abroncsait.”

„És természetesen az a rengeteg tapasztalat, amit magával hoz – azok a dobogós eredmények, amiket elért, és amilyen eredményekre képes volt olyan autókkal – egészen a tavalyi évig –, melyek közel sem voltak versenyképesek… Jó ideje ismerem Sergiót. Évekkel ezelőtt az én csapatomnál vezetett a GP2-ben, és mindig nagy érdeklődéssel követtem a pályafutását.”

„A lehetőség pedig most adta magát, Sergio szempontjából pedig abszolút volt értelme elfoglalni a Max melletti ülést idén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!