Horner: Az idei Red Bull még Newey autója - F1VILÁG.HU

Horner: Az idei Red Bull még Newey autója

HIRDETÉS

A Forma-1-es tervezőzseninek, Adrian Newey-nak rengeteg szerepe volt még a Red Bull Racing vadonatúj versenyautójának megálmodásában, noha a tavalyi szezont követően némileg háttérbe vonult a csapatnál.


A Forma-1-es tervezőzseninek, Adrian Newey-nak rengeteg szerepe volt még a Red Bull Racing vadonatúj versenyautójának megálmodásában, noha a tavalyi szezont követően némileg háttérbe vonult a csapatnál.

A szakember a tavalyi, kiábrándító idény közben döntött úgy, a jövőben már nem a Forma-1-re, hanem a Red Bull más projektjeire kíván összpontosítani.

Ennek ellenére Christian Horner csapatfőnök elárulta, az idei, RB11-es versenygép tervezésén még rengeteget dolgozott Newey, aki ott lesz az év első, jerezi tesztjén is.

„Adrian egy kicsit kevesebb figyelmet fordított az autóra, de ettől még ő volt az autó fő tervezője” – mondta Horner a minap, Milton Keynes-ben.

„Ott lesz az első teszten is. Most nagyjából 50-50 százalékban osztja meg az idejét. Viszont Adrian idejének 50 százaléka még így is nagyon jelentős. És nagyon komoly figyelmet fordított arra is, hogy mi történik a motorral.”

Horner abban bízik, idén jobb helyzetben lesznek majd az erőforrást tekintve, köszönhetően annak, hogy év közben is fejleszthetik azt.

„Év közben is lehet fejleszteni a motorokon, és a Renault egy nagy agresszív fejlesztési utat választott az idei évre. El kell tehát döntenünk, mikor is használjuk ezeket a fejlesztési lehetőségeket.”

„A Mercedes a mérce. Ők a címvédők, és a favoritok is az idei évre. Az elmúlt év végén jelentős előnyben voltak. Remélhetőleg sikerült faragnunk a hátrányunkból, de a kérdés az, ők vajon mit csináltak télen? Mit értek el a többiek?”

„Tudjuk, hogy állunk, de amíg nem vagyunk Melbourne-ben, vagy nem teljesítjük az első három-négy futamot, addig nem látjuk, miképp alakulnak az erőviszonyok 2015-ben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!