Horner biztos benne, ő marad a Red Bull F1-es főnöke - F1VILÁG.HU

Horner biztos benne, ő marad a Red Bull F1-es főnöke

HIRDETÉS
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos benne, a folytatásban is ő irányítja majd az osztrák Forma-1-es istállót, noha az évadnyitó hétvége jórészt az ő zaklatási botrányától volt hangos.

Horner ellen még február elején indított belső vizsgálatot a Red Bull Racing osztrák anyavállalata, ám szerdán felmentették őt az egy női kollégája által megfogalmazott vádak alól. Csütörtökön aztán meglehetősen kompromittáló képernyőfelvételek láttak napvilágot, melyek állítólagosan a Horner és az említett női kollégája közti beszélgetéseket örökítették meg.

A Red Bull csapatfőnöke ma kéz a kézben jelent meg feleségével, Geri Halliwell-lel a bahreini paddockban, az osztrák csapat pedig Max Verstappen vezetésével magabiztos kettős győzelmet szerzett.

„Tökéletes kezdet, egy nagyon domináns verseny” — mondta a Sky Sports F1 televíziónak a brit szakember. „Nagy köszönetet kell mondanom a Milton Keynes-ben dolgozó valamennyi férfinek és nőnek, akik olyan keményen dolgoztak, és egy újabb nagyszerű autóval álltak elő.”

„Ez az eredmény megtestesülése annak a kemény munkának, ami a színfalak mögött zajlik — egy ilyen nagyszerű csapatteljesítmény, mellyel megszereztük a kettős győzelmet és a maximális pontszámot.”

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt hetek eseményeit figyelembe véve a Red Bull a pályán kívül is ugyanolyan egységes volt-e, mint amennyire a versenypályán látszott, Horner így felelt: „Igen, abszolút. Nagyon erős csapat vagyunk, elképesztő támogatást kapunk, rendkívüli partnereink vannak, és nagyszerű tulajdonosok állnak mögöttünk.”

A Red Bull-főnök abban is biztos, a jövő hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon is ő irányítja majd az osztrák istállót: „Abszolút, máskülönben itt sem lettem volna.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!