Friss hírek

Horner: Fekete zászlót a túlságosan pattogó autóknak!

A Red Bull csapatfőnöke szerint az FIA túlzásokba esik és veszélyes területre evez azáltal, hogy minden istálló esetében felügyelni akarja az autók pattogásának mértékét. Christian Horner szerint jóval egyszerűbb lenne csak a probléma által legjobban sújtott csapatokat – például a Mercedest – büntetni.

Az FIA a versenyzőktől és a csapatoktól érkező aggodalmak nyomán jelentette be, hogy biztonsági megfontolásból a jövőben minden csapat számára meghatároz egy mérőszámot az autó hasmagasságával kapcsolatban, ezzel gondoskodva arról, hogy azok ne pattogjanak az aszfalton olyan veszélyes mértékben, ami már a pilóták egészségére és koncentrációjára is hatással lenne.

A szabályt várhatóan az e hétvégi, montreali adatgyűjtés után léptetik majd életbe, noha több csapatnak is aggályai vannak azt illetően, hogyan tudja majd ellenőrizni és átláthatóvá tenni a „pattogási szabály” betartását a szövetség. Bár legmarkánsabban a Mercedes autóit sújtja a jelenség, még technikai igazgatójuk, James Allison is kételyeket fogalmazott meg. Az autók pattogásának mértékét ugyanis számos tényező, mint a szélerősség vagy az üzemanyagmennyiség is befolyásolja, és szerinte csak akkor lehet elkerülni a csapatok közötti vitákat, ha mindenki élőben követheti a riválisainak pattogására vonatkozó adatokat.   

Hirdetés
 

A Red Bull a kevésbé delfinező autók közé tartozik, Max Verstappent és Sergio Perezt koránt sem olyan súlyosan érintik az ebből adódó fizikai fájdalmak, mint a Mercedes pilótáit. Csapatfőnökük, Horner szerint az FIA a bonyolult rendszer életbe léptetése helyett a saját dolgát is megkönnyítené, ha kompromisszumos megoldása helyett jóval szigorúbban lépne fel, és akár kizárással büntetné azt a csapatot, amelynek autóit a pattogás miatt veszélyesnek ítél.

„Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak” – mondta a Sky Sportsnak. „Egyes autók szembesülnek a problémával, mások nem, és elkerülhetetlen, hogy amely csapatok igen, azok a szabályok megváltoztatásáért harcolnak. Így működik a Formula-1, így érthető, hogy James és a versenyzői miért kardoskodnak emellett ennyire.”

„Szerintem nem lenne tisztességes egy ilyen szabályváltozásként értelmezhető intézkedést meghozni a szezon közepén azért, mert az egyik csapat elszámolta magát. Az ügyet könnyebben meg lehetne oldani, ha arra a bizonyos csapatra helyeznék a fókuszt. Az FIA-nak rendelkezésére áll a fekete zászló. Ha egy autót veszélyesnek tart a versenyző egészsége szempontjából, egyszerűen ki kell azt inteniük fekete zászlóval.”

Miközben ellenzi ezt az évközi szabályváltozást, egy másik miatt nagyon is határozottan érvel Horner, több csapattal együtt ugyanis szeretné elérni, hogy az idei évre megszabott költséglimitet emelje meg az FIA a világban eluralkodó infláció mértéke miatt. Amikor a Sky Sports szembesítette a csapatvezetőt azzal, nem kettős mérce szerint ítélkezik-e, amikor csak a Red Bullt is sújtó szabály érdekében harcol, Horner gyorsan megmagyarázta az eltérést: az, hogy egy csapat hogyan építi meg az autóját, pusztán a saját döntéseinek eredménye, a világgazdasági folyamatokra, az üzemanyag és a szállítmányozás költségeinek növekedésére azonban semmilyen hatásuk nincs.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!