Lawson idén Red Bull-versenyzővé lép elő, annak ellenére, hogy eddig mindössze 11 nagydíjon vett részt az energiaital-gyárosok kiscsapatának színeiben. Az új-zélandi pilóta először Daniel Ricciardo sérülése miatt kapott lehetőséget 2023-ban, majd tavaly az ausztrál pilóta menesztése után állandó ülést kapott.
Lawson idén Sergio Perezt váltja a Red Bull Racingnél, előléptetésével kapcsolatban a az energiaital-gyárosok vezetése komoly elemzést végzett, és a csapat tanácsadója, Helmut Marko, valamint Horner egyetértett abban, hogy a 22 éves versenyző jobb kilátásokkal rendelkezik, mint az eddig négy szezont teljesítő Yuki Tsunoda.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„A veszély természetesen fennáll, hogy megismétlődik az, ami Pierre Gasly és Alex Albon esetében történt” – ismerte el Christian Horner újságíróknak nyilatkozva, utalva arra, hogy mindkét pilóta túl korán került a Red Bullhoz, majd később kikerült a csapatból.
HIRDETÉS
Horner azonban úgy véli, hogy Lawson karaktere és személyisége más, ami lehetővé teszi számára, hogy kezelje az ezzel járó nyomást.
„Ő egy más karakter, egy más személyiség, aki képes megbirkózni ezzel a nyomással” – mondta a csapatfőnök. „Igazi ellenállóképességet és erős karaktert mutatott, amikor lehetőséget kapott. Egyszerűen megjelent, elvégezte a munkáját és teljesített – és ezt sikeresen tette.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Bár eredetileg nem tervezték Lawson azonnali előléptetését, Horner elismerte, hogy a döntést a körülmények alakították.
„Az eredeti terv nem az volt, hogy ezt felgyorsítsuk [erre az évre]. A körülmények alakították így, mivel sajnos Checo nem teljesített jól a tavalyi szezonban” – magyarázta.
HIRDETÉS
Horner hangsúlyozta, hogy a Red Bull bízik Lawson fejlődési ívében, és abban, hogy a pilóta egyre jobb lesz. Egy döntő tényezőt pedig kiemelt: „És úgy vezet, mint Max.”
„Nem riad vissza attól, hogy nagyon erős első tapadást igényeljen az autótól, így a vezetési karakterisztikák szempontjából könnyebb lesz a két autónak közel azonos beállításokkal működnie.”
HIRDETÉS
Ez a hasonlóság döntő jelentőségű lehet a Red Bull számára a 2025-ös szezon során, hiszen a csapat célja egyértelmű: visszaszerezni a konstruktőri bajnoki címet.