Érdekes gumistratégiai eltérést láthattunk a Miami Nagydíjon Max Verstappen és az ellenfelei között, ugyanis Verstappen kemény abroncsokon rajtolt a kilencedik helyről, míg a mezőny döntő többsége a közepesekre szavazott. Így döntött az élről rajtoló Sergio Perez is, aki nem kockáztathatta meg, hogy a lassabban felmelegedő keményeken pozíciókat veszítsen. Bár a Red Bull előzetes számításai alapján Perez stratégiája versenytávon három másodperccel gyorsabbnak tűnt, a mexikói mégis kikapott Verstappentől, aki könnyű győzelmet szerzett a floridai pályán.
Christian Horner szerint ezen a futamon a holland pilóta olyan teljesítményt nyújtott, amivel senki sem lett volna képes felvenni a versenyt.
„Szerintem a másik stratégiával is hasonló teljesítményre lett volna képes. Úgy gondolom, frusztrált volt az időmérő edzés miatt, ahol hibázott, és nem volt lehetősége javítani. A futamra magabiztosan érkezett, és némileg eltérő stratégiát választott” – nyilatkozott a Red Bull csapatvezetője, aki örömmel adta áldását mindkét pilóta stratégiájára.
„Természetesen az előző este mindent átbeszélünk, lefuttatjuk a számokat, összevetjük az érveket és az ellenérveket. Max és a mérnöki csapata akarta ezt a verziót, én pedig örömmel egyeztem bele” – magyarázta Horner, aki szerint Pereznek most a második helyezéssel is elégedettnek kell lennie.
„Ilyen ez a sport, nem igaz? Egy héttel ezelőtt ő volt a csúcson. Nem hiszem, hogy túlzottan csalódott lenne. Így is 18 pontot visz magával. Nem hiszem, hogy itt bárki képes lett volna legyőzni Maxot.”
Horner kihangsúlyozta, hogy Perez is jó munkát végzett a versenyen, ám utólag elnézve a rajtot követően talán bánhatott volna kicsit agresszívabban az abroncsaival.
„Az első tíz körben sokat spórolt. Szerintem a jobb első kerék miatt aggódott. Később más csapatoknál láthattuk is, hogy szemcsésednek a gumik. Szerintem egészen jó munkát végzett azzal, ahogy az abroncsokkal bánt. A tizedik kör után kezdett előnyt kiépíteni. Azonban utólag nézve jobban is megnyomhatta volna az első etapját, hiszen később Fernando [Alonso] nyilvánvalóvá tette, hogy a közepes keverék egészen jó versenyguminak számít.”