Horner nem tudja elképzelni, hogy Verstappen azt csinálja majd, amit Alonso - F1VILÁG.HU

Horner nem tudja elképzelni, hogy Verstappen azt csinálja majd, amit Alonso

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint versenyzőjük, Max Verstappen hamar búcsút inthet a Forma-1-nek, mint arra az ember számítana – szerinte a kétszeres világbajnok nem fog olyan sokáig versenyezni, mint Fernando Alonso.

Miközben Alonso 41 évesen is még állandó tagja az F1-es mezőnynek, a most 25 éves Verstappen többször kijelentette már, nem tervezi, hogy a fél életét versenyzéssel tölti majd el. Erre figyelmeztetett most Christian Horner is, aki szerint bár jelenleg még ég a tűz a fiatal pilótában, könnyen lehet, hogy egy ponton azt mondja majd: elég volt.

„Max a maga ura, és nagyon-nagyon határozott a véleményeivel, illetve azzal kapcsolatosan, hogy mit akar tenni az életben” – mondta Horner a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva. „Nem tudom elképzelni, hogy Fernando Alonso lesz belőle, és 41 vagy 42 évesen is versenyezni fog, vagy legalábbis nem a Forma-1-ben. De, ami a szerelme és szenvedélye, az a versenyzés.”

 

„Most, ha nem a pályán versenyez, akkor a virtuális világban, szórakozásból GT-autókat vezet, a szenvedélye pedig egész egyszerűen a vezetés és versenyzés. És amíg ez ég benne, addig csinálni is fogja.”

„De, hogy mennyi ideig ég majd a tűz, azt embere válogatja, mindenkinek magának kell megválaszolnia ezt a kérdést.”

Horner beszélt arról is, az idei, 23 nagydíjból álló versenynaptár brutális mindenki számára, és ez szintén arra sarkallhatja majd Verstappent, hogy viszonylag fiatalon elköszönjön a száguldó cirkusztól.

„23 verseny brutális a versenynaptár szempontjából, igazán kemény” – fogalmazott a Red Bull-főnök. „Kemény a versenyzőknek, és még keményebb a szerelőknek, akik elutaznak a hét elején, és hétfőn érnek haza egy versenyhétvége után. Brutális ez a versenynaptár, és egy ponton megfizetjük az árát.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!