Horner szerint fényes jövő vár a Red Bullra

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull jó helyzetben van ahhoz, hogy 2017-ben egy versenyképes motorral álljon rajthoz a Forma-1-ben.


Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull jó helyzetben van ahhoz, hogy 2017-ben egy versenyképes motorral álljon rajthoz a Forma-1-ben.

Az osztrák istálló jövőre is a Renault erőforrásait használja majd, miután megállapodott a francia gyártóval a folytatásról. Az aggregát fejlesztéséből azonban már Mario Illien, illetve az Ilmor is kiveszi a részét.

„Jelenleg nehéz bármit is mondanom, mert nem jelenthetem be, mik a motorterveink, de hiszem, hogy jobb helyzetben lehetünk 2017-ben” – mondta Horner.

„Minden teljesen nyitott. Azt hiszem, rengeteg minden változik majd.”

Habár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) független motorokra vonatkozó javaslatát elutasították a gyártók, Horner úgy véli, az efféle törekvések előbb-utóbb kifizetődnek, és lehetőséget kínálnak majd a Red Bulléhoz hasonló helyzetben lévő csapatok számára.

„Az FIA nagyon rajta van most ezen. Jean Todt szeretné véghezvinni ezt, úgy tűnik, ez most egy küldetés számára. Azt hiszem, 2017 egy új kezdet lesz majd. Teljesen újak lesznek a szabályok a karosszériára vonatkozóan is, ami újabb lehetőséget jelent. Szóval azt gondolom, a jövő igenis fényesnek tűnik csapatunk számára.”

Horner hozzátette, véleménye szerint a motorerőt tekintve is kiegyensúlyozottabbá válhat a helyzet.

Habár a Mercedes idén is dominált, a Honda pedig gyenge szezont produkált, a Ferrari ellépett a Renault-tól, és közelebb került az élmezőnyhöz.

„A tavalyi év ezen szakaszában úgy tűnt, a Ferrari volt a legrosszabb helyzetben. A dolgok viszont gyorsan tudnak változni. Majd meglátjuk, mi történik a következő három-négy hónapban.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!