Friss hírek

Horner szerint Hamiltonék direkt nyafognak a delfinezés miatt

A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint egyes csapatok szándékosan biztatják arra versenyeiket, hogy panaszkodjanak a bizonyos versenyautókat jelentős mértékben érintő „delfinezéssel” kapcsolatban. Szerinte van egy egyszerű megoldás a pattogás megszüntetésére, csak az az autó teljesítményére is negatív hatással van.

Az új generációs versenyautók egyik kellemetlen velejárója idén az úgynevezett „delfinezés” jelensége, mely szinte minden istállót érint a mezőnyben, ám egyes csapatok jobban szenvednek tőle. Utóbbiak közé tartozik a Mercedes is, mely a szezonkezdet óta gyakorlatilag nem tud hatékony megoldást találni a problémára.

A jelenség Bakuban különösen szembetűnő volt, és még a győztes Red Bullt, valamint az időmérőn remeklő Ferrarit is érintette. Elsősorban azonban nem ők, hanem a Mercedes panaszkodik folyamatosan az autók túlzott pattogására: George Russell a napokban arról beszélt, szerinte mindenképpen közbe kellene lépnie a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), amíg nem történik komolyabb baj. Csapattársa, Lewis Hamilton pedig elmondása szerint egész hétvégén komoly hátfájdalmakkal küszködött a versenyautó „delfinező” mozgása miatt.

Hirdetés
 

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor azt mondja, nem lenne fair az FIA részéről, ha közbelépne, hiszen egy általános érvényű megoldással azokat a csapatokat büntetné, melyek mérnökei jó munkát végeztek a tél folyamán.

„A legegyszerűbb dolog megemelni az autót. Minden csapatnak megvan a lehetősége erre” – mondta Horner újságíróknak nyilatkozva Bakuban.

„Szabadon eldöntheted, hogyan használod az autódat, és soha nem kellene úgy használni egy autót, hogy az ne legyen biztonságos. Azt gondolom, ez a kérdés inkább a technikusokra vonatkozik, hiszen bizonyos autóknak vannak gondjaik, és vannak csapatok, melyek csak nagyon kevés problémával szembesülnek.”

„Nem tűnne fairnek megbüntetni azokat a csapatokat, melyek jó munkát végeztek azokhoz képest, akik talán nem találták meg a számításaikat.”

Amikor Hornert arról kérdezték, ő hogyan állna hozzá a dologhoz, ha a Red Bull is szenvedne a „delfinezés” miatt, így felelt: „Megmondanám a versenyzőimnek, hogy nyafogjanak annyit a rádión, amennyit csak lehet, és a lehető legnagyobb problémaként tálalják. Ez is része a játéknak.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte a csapatok panaszkodásra biztatják-e versenyzőiket a pattogással kapcsolatban, a Red Bull-főnök így felelt: „Természetesen.”

„Látszik, hogy kényelmetlen a dolog. És vannak megoldások rá, de azok az autó teljesítményére is rossz hatással vannak. Szóval a legegyszerűbb, ha a biztonsági szempontok miatt kezdenek el panaszkodni.”

„Úgy gondolom, ha valóban biztonsági aggályokat vetne fel az egész mezőny tekintetében, akkor meg kellene vizsgálni a dolgot. De ha csak egyes csapatokat érint, akkor az olyasvalami, amivel az adott istállónak kellene boldogulnia.”

A vasárnapi versenyt követően egyébként Daniel Ricciardo fogalmazott úgy, szerinte Hamiltonék nem fújják fel a dolgot, a delfinezés valóban aggasztó. Erről részletesebben ebben a cikkben írtunk.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!