Horner: Verstappen ugyanolyan gyors, mint Hamilton - F1VILÁG.HU

Horner: Verstappen ugyanolyan gyors, mint Hamilton

HIRDETÉS
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Max Verstappen hasonló képességekkel rendelkezik, mint Lewis Hamilton – és még bőven fejlődni fog.
Canadian F1 Grand Prix - Practice

Habár Hamilton már 5 világbajnoki címet szerzett, Verstappen pedig még küzd azért, hogy egyszer a királykategória csúcsára kerüljön, Horner biztos benne, hogy versenyzője képességek terén hasonló szinten van, mint a brit. 

„Max a jövő” – mondta Horner. Még csak 21 éves, és még mindig fejlődik. Mind ő, mind Lewis fenomenális versenyzők, és ami az általános képességeket, a versenyzési készségeket és a tempót illeti, Lewis minden idők egyik legjobbja – de Max egy szinten van vele.”

„Tavaly a szezon második felében Max szerezte a legtöbb pontot Hamilton mögött. Ez mutatja, hogy milyen jól versenyzett.”

Verstappent korábban többször is kritika érte néhány pályán mutatott manőverei miatt, tavaly pedig Esteban Oconnal került összetűzésbe a pályán, majd azon kívül is, amikor lökdösődésig fajult a vitájuk. 

Kritizálták is, amikor a futam után nem rejtegette az érzéseit Oconnal szemben” – mesélt erről Horner. „Legalább megmutatta, hogy van benne szenvedély, amivel az emberek együtt tudnak érezni. Ez az oka annak, hogy olyan sok rajongója van.

Ők azok a típusú pilóták, akiket akarunk. Lewis is ilyen, amit jónak tartok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!