Horner Verstappent méltatta türelméért - F1VILÁG.HU

Horner Verstappent méltatta türelméért

Óriási türelmet tanúsított a múlt vasárnapi Ausztrál Nagydíjon a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Max Verstappen a Mercedesek ellen – véli a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

A holland versenyző a pole pozícióból vághatott neki a szezon harmadik futamának, ám már rögtön a rajtnál megelőzte őt a mellőle induló George Russell, a melbourne-i pálya 3-as kanyarjában pedig Hamilton is bevetődött mellé. Horner a verseny után Verstappent méltatta, aki nagyon türelmesen csatázott a két Mercedesszel, és nem hagyta, hogy azok felbosszantsák őt.

„Nyilvánvalóan Maxnak meg kellett előznie Lewist. A két Mercedes gyorsan rajtolt, nagyon agresszívek voltak az első körben, Max pedig nagyon türelmes volt, nem hagyta, hogy megzavarják” – mondta a szakember. „George merész volt, betette az autót az első kanyarban, Max pedig kihátrált, ezáltal pedig nem tudta jól venni a 2-es kanyart. Fernando [Alonso] és Lewis pedig rárontott, és aztán Lewis rakétát indított a 3-as kanyar felé menet.”

 

„Itt ismét nagyon türelmes volt, elállt az útból. Kemény verseny volt kettejük között, és aztán a futam folytatótott, és remek küzdelem alakult ki hármójuk között az élen.”

„Úgy tűnt, George nem örült annak, hogy Lewis hajtotta őt, akit viszont Max űzött keményen. Aztán elkezdtek küzdeni, George-ot pedig kihívták, és jött a piros zászló. Utána pedig nyílt sisakos küzdelem következett Max és Lewis között, Max pedig nagyon rövidre zárta ezt. Innentől kezdve csak kontrollálnia kellett a versenyt.”

Verstappen egyébként a verseny után arról beszélt, szerinte Hamilton átlépett egy határt, amikor megelőzte őt a futam nyitókörében, a hétszeres világbajnok szerint azonban semmi probléma nem volt a manőverével.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Horner Verstappent méltatta türelméért
Sajtóhír: Nem lesz verseny Dél-Afrikában, marad a Belga Nagydíj a naptárban
A Sauber-főnök még a 45 éves Alonsót is leszerződtetné
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!