Horner Vettel vb-címei elé helyezi Verstappenét - F1VILÁG.HU

Horner Vettel vb-címei elé helyezi Verstappenét

A Red Bull Forma-1-es csapata története során ötödször nyert egyéni világbajnoki címet, Christian Horner csapatfőnök szerint pedig Max Verstappen idei diadala felülmúlja eddigi sikereiket.

A Red Bull 2010 és 2013 között Sebastian Vettel révén már szerzett négy világbajnoki címet, a Mercedes dominanciája azonban a hibrid érában esélyt sem adott ez energiaital-gyárosoknak – egészen mostanáig.

Az osztrák istálló 2021-ben méltó ellenfele lett a Mercedesnek, Max Verstappen pedig 10 győzelmet is bezsebelt, Abu Dhabiban pedig a világbajnoki címet is elhódította.

 

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondja, mivel egy csúcsformában lévő Lewis Hamiltont sikerült legyőzniük, még értékesebbé teszi ezt a bajnoki diadalt.

„Ha összehasonlítjuk a többi világbajnoki címünkkel, ez nagyon ott van a legjobbak között, hogy őszinte legyek, talán ez a legjobb, mert annyira intenzív volt, annyira komoly volt a versengés a szezon során” – mondta Horner.

„Az, hogy a legvégén, az utolsó verseny utolsó körében nyertük meg ezt a világbajnoki címet, az fenomenális eredmény Maxtól, és az egész csapattól.”

„Rendkívül küzdelmes év volt. Toto [Wolff] és én kezet ráztunk a verseny előtt. Intenzív év volt, és mindketten nagyon versengő emberek vagyunk, mindketten győzni akarunk, és fáj, ha az ember veszít. Ami ezt a győzelmet még sokkal értékesebbé teszi, az az ellenfél minősége. A Mercedes egy nagyszerű csapat, amit az elmúlt 7 évben elértek… Verhetetlenek voltak. Lewis Hamilton megsemmisítette ellenfeleit, nekünk pedig végre sikerült felvennünk velük a harcot, és legyőztük a Mercedesben Lewist a szezon utolsó versenyén.”

Horner elárulta, az abu dhabi győzelemhez kellett az is, hogy a Red Bull a döntő pillanatban a bokszba hívja Verstappent.

„Nagyszerű stratégiai döntés volt. Kockáztattunk azzal, hogy feltettük a lágy gumikat, hiszen nem volt veszíteni valónk. És meglepett bennünket, hogy a Mercedes nem tett ugyanígy, hiszen Lewis már közel 40 kör óta használta azokat a gumikat. Az újraindításnál is tökéletes helyzetben voltunk. Láttunk már ilyet korábban, hiszen Barcelonában Lewisnak volt „ingyen” kiállása. Végül bejött, Max pedig végül megcsinálta az előzést, amire egyetlen köre volt. Az 5-ös kanyarban bevállalta.”

„A versenyre meghozott stratégiai döntések abszolút kulcsfontosságúak voltak. A pillanat hevében meghozott döntés ugyanígy létfontosságú volt, és remekül működött.”

Horner hozzátette, annyi balszerencse után kijárt már nekik némi mázli a szezon végén.

„A hétvége fénypontja számomra az volt, amikor Max átszelte a célvonalat, és világbajnok lett, megszerezve ötödik egyéni világbajnoki címünket. Hihetetlen érzés volt, mert nagyon sokáig elúszni látszott a dolog, és úgy tűnt, az a kemény munka a szezon során, a győzelmek feleslegesek voltak. De végre jutott nekünk is egy kis szerencse a biztonsági autóval, Latifi balesetével. Fontos pillanat volt ez számunkra, és végül sikerült összehozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!