Hülkenberg elverte a mezőnyt az időmérőn Brazíliában - F1VILÁG.HU

Hülkenberg elverte a mezőnyt az időmérőn Brazíliában

HIRDETÉS

Nico Hülkenberg élete első pole pozícióját ünnepelhette az F1-ben, miután kiváló teljesítményt nyújtva, maga mögé utasította a mezőnyt a száradó pályán Brazíliában. A Williams német pilótáját a Red Bull duója követte.



Nico Hülkenberg megszerezte pályafutása első forma-1-es rajtelsőségét, miután fantasztikus időket autózott a száradó pályán a slick abroncsokon, mellyel a Williams istálló a 2005-ös Európa Nagydíj óta először indulhat az élről.

Az összes versenyző feltetette autójára a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsokat a harmadik etap második felében, azonban Hülkenberg volt az egyetlen, aki egyenletesen tudta hozni a köridőket, és végül több mint egy teljes másodpercet adott a mezőnynek.

A Williams német versenyzőjét a Red Bull Racing duója, Sebastian Vettel és Mark Webber követte az első háromban, míg a vb-címért még szintén harcban álló Lewis Hamilton és Fernando Alonso zárta az első öt sorát.

———–

Borult, esős idő fogadta a mezőnyt a szezon tizennyolcadik állomásának helyet adó Brazil Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 20, a pályáé 22 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

Első etap

Mivel az időmérő előtt ismét rázendített, vizes pálya fogadta a mezőnyt, így a versenyzők már az első pillanatokban megszállták a ringet az intermediate abroncsokon.

Az eső csak szemerkélt, ezért egyre folyamatosan száradt az ideális ív, ahogy a versenyzők rótták a köröket, ami az időkben is megmutatkozott, amik egyre lejjebb kúsztak.

Hirdetés

A tréninget végül Alonso nyerte meg, aki az utolsó pillanatokban még kimerészkedett egy gyorskörre. A Ferrari spanyolja mögött a Red Bull párosa, Webber és Vettel végzett.

Robert Kubica a negyedik helyre hozta be a Renault, akit nagy meglepetésre Kamui Kobayashi követett, aki egy évvel ezelőtt éppen ezen a pályán mutatkozott be a királykategóriában.

A Force India nem örülhetett, hiszen képtelen volt tartani a tempót a többiekkel, és már korán kiderült, hogy egyik pilótájuknak kell csatlakoznia az újonc alakulatokhoz versenyzőihez a kiesők sorában, ami így is lett, Adrian Sutil már az első etapban kiesett.

Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Adrian Sutil (Force India), Timo Glock (Virgin), Jarno Trulli (Lotus), Heikki Kovalainen (Lotus), Lucas di Grassi (Virgin), Christian Klien (HRT), és Bruno Senna (HRT).

Második etap

A pálya egyre jobban száradt, azonban senki nem mert kockáztatni, mindenki maradt a köztes esőgumikon, ugyanis voltak olyan részek, ahol még volt víz az ideális íven.

A második tizenöt perces edzést a Red Bull duója, Webber és Vettel nyerte meg, akiket Kubica követett a harmadik helyen, Lewis Hamilton, és Michael Schumacher előtt.

A Renault, és a Williams is mindkét versenyzőjével bejutott a harmadik körbe, ám Jenson Button nagy meglepetésre kiesett a McLarennel, ugyanis az utolsó pillanatban kevesebb, mint egy tizeddel, de kikapott Felipe Massától, aki alatt szintén rezgett a léc, azonban utolsóként végül továbbjutott.

A Mercedes is csak egy versenyzőjével képviseltethette magát a mindent eldöntő etapban, miután Nico Rosberg csak a tizenharmadik helyen végzett.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Jenson Button (McLaren), Kamui Kobayashi (Sauber), Nico Rosberg (Mercedes), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Nick Heidfeld (Sauber), és Vitantonio Liuzzi (Force India).

Harmadik etap

Azt követően, hogy az első gyorsköröket még az intermadiate abroncsokon futották meg, a résztvevők kivétel nélkül feltetették a slick gumikat a tízperces tréning második felére.

Bár az elején még úgy tűnt, hogy nem gyorsabbak a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsok, amint elkezdtek melegedni, úgy kúsztak egyre lejjebb a köridők.

Hülkenberggel azonban senki nem tudott mit kezdeni, a német versenyző ugyanis körről körre gyorsult, és végül egy teljes másodpercet vert az időmérőn általában legyőzhetetlen Red Bull duójára.

A Williams pilótája mellől Vettel rajtolhat, míg a második sorban Webber és Hamilton foglal majd helyet, a bajnokság éllovasa, Alonso pedig csak az ötödik pozícióból, a harmadik sorból rajtolhat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!