Hülkenberg hosszabbított a Force Indiával - F1VILÁG.HU

Hülkenberg hosszabbított a Force Indiával

HIRDETÉS

Nico Hülkenberg megegyezett a Force Indiával, és újabb két évre elkötelezte magát a Forma-1-es alakulat mellett. A német versenyző csapattársa vélhetően Sergio Perez marad, ám ő még nem írta alá szerződését.


Nico Hülkenberg megegyezett a Force Indiával, és újabb két évre elkötelezte magát a Forma-1-es alakulat mellett. A német versenyző csapattársa vélhetően Sergio Perez marad, ám ő még nem írta alá szerződését.

A német versenyzőt korábban kapcsolatba hozták a jövőre a sportba érkező Haas amerikai alakulattal, azonban kedden a Force India bejelentette, hogy 2017-ig hosszabbított vele.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült pontot tenni a tárgyalások végére és biztosítva van a jövőm” – mondta a Le Mans 24 órás verseny idei győztese.

„Az a fejlődés, amit a csapat az elmúlt két évben elért, magabiztossá tesz a jövőt illetően.”

„Remek emberek dolgoznak a csapatban, akik ki vannak éhezve a sikerre és minden évben megtesznek mindent azért, hogy fejlődést érhessünk el.”

„Úgy gondolom, hogy minden fontos dolog megvan a csapatnak ahhoz, hogy tovább tudjunk fejlődni, és előrébb kerülhessünk a rajtrácson.”

Vijay Mallya, a csapat vezetője úgy gondolja, hogy Hülkenberg szerződés hosszabbítása nagy löketet adhat a csapatnak.

„Majdnem négy teljes évet töltött velünk, és közben folyamatosan fejlődött és lett a világ egyik legnagyszerűbb versenyzője” – mondta a szakember.

„Nicónak megvan a sebessége és technikai tudása ahhoz, hogy segítsen a csapatnak az előrébb jutásban a következő években.”

Hirdetés

„Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy egy olyan autót biztosítsunk számára, amellyel kiaknázhatja a benne rejlő lehetőségeket.”

A hírek szerint a Force India hamarosan másik versenyzőjével, Sergio Perezzel is megegyezik, így változatlan versenyzői felállással kezdheti meg a 2016-os szezont a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!