Hülkenberg nem neheztel a Lotusra - F1VILÁG.HU

Hülkenberg nem neheztel a Lotusra

HIRDETÉS

Nem közbeiktatott állomásként tekint a Force India csapatára a gárda régi-új versenyzője, Nico Hülkenberg.


Nem közbeiktatott állomásként tekint a Force India csapatára a gárda régi-új versenyzője, Nico Hülkenberg.

Az indiai alakulat kedden jelentette be, hogy a 26 esztendős versenyzővel vág neki a 2014-es bajnokságnak, leendő csapattársáról pedig később születik majd döntés.

Hülkenberg korábban több élcsapattal, a Ferrarival és a Lotusszal is tárgyalt, végül azonban egyik istállóval sem sikerült megállapodnia.

A Ferrari Kimi Räikkönent, a Lotus pedig Pastor Maldonadót szerződtette 2014-re – Hülkenberg így a legjobbnak tűnő opciót, a Force Indiát választotta.

A német szerződése több évre szól, és elmondása szerint komoly tervei vannak a silverstone-i alakulattal.

„Azt hiszem, megértik, ha nem kívánunk beszélni a szerződés részleteiről, de a megállapodás nyilvánvalóan több mint egy esztendőre szól” – mondta Hülkenberg.

„Örülök, hogy visszatérhetek ide. Azt hiszem – és remélem –, a csapat versenyképes csomagot állíthat össze, amivel valami különlegeset érhetünk el jövőre.”

„Jól ismerem ezt a helyet, éppen ezért gyorsan beilleszkedem majd. Azt hiszem, motorpartner tekintetében a csapat kiváló döntéseket hozott a jövőre nézve, ráadásul az istálló folyamatosan fejlődik. A struktúra egyre nagyobb és nagyobb.”

„Egy éve nem voltam itt, de elég sok minden változott, és látom, hogy minden előre halad.”

Hirdetés

A Lotus alakulatánál többször kifejtették, Hülkenberget szeretnék szerződtetni a 2014-es évadra, a gárda azonban anyagi megfontolásból végül Pastor Maldonadót választotta.

Hülkenberg elárulta, nem neheztel az enstone-i gárdára.

„Azt gondolom, mindenkinek megvan a maga véleménye erről a dologról” – magyarázta.

„Nem hiszem, hogy ez egy teljesen új szituáció, néhány éve már fennáll az a helyzet, hogy vannak olyan versenyzők, akik komoly anyagi tőkével rendelkeznek. Ez feltehetően pozitív dolog számukra. Én nem tudok ilyesmit nyújtani, szóval ez van.”

„Nem először fordul elő, hogy ilyesmit tapasztalok, 2010-ben a Williamsnél is elveszítettem az ülésem. Hogy őszinte legyek, nem sokat rágódom ezen. A fontos dolgokba próbálom fektetni az energiámat, és abba, hogy jó útra tereljem pályafutásomat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!