Friss hírek

Idei motorok is futhatnak jövőre a Forma-1-ben

A Stratégiai Munkacsoport hétfői ülésén ismét megvitatta az egy évvel korábbi erőforrások használatának lehetőségét, jóllehet az idei évben szigorítottak a szabályokon.


A Stratégiai Munkacsoport hétfői ülésén ismét megvitatta az egy évvel korábbi erőforrások használatának lehetőségét, jóllehet az idei évben szigorítottak a szabályokon.

A Manor istálló engedélyt kapott arra, hogy a 2014-es specifikációjú Ferrari motort használja az idei évben, miután kiaknázott egy kiskaput, ami lehetővé tette, hogy a riválisok egyhangú jóváhagyásával megtehesse ezt.

A technikai szabályzat 4-es melléklete azonban szigorodott az idei évben, ami már megköveteli, hogy az összes csapat az adott évi motorral álljon rajthoz. Igen ám, de ezen változtatni szeretnének a következő idényre.

A jelenlegi motorok 15-20 millió font körüli összegbe kerülnek egy szezonban, a V8-as éra 7 millió fontjához képest, ami jelentős különbség, így keményen dolgoznak az illetékesek azon, hogy csökkenteni tudják a költségeket.

„Már egy ideje tárgyalunk arról, hogy egy évvel korábbi motorokat is lehessen használni” – mondta Bob Fernley, a Force India csapatfőnök helyettese.

„Igazából ez nagyon hasonló lenne ahhoz, amit a Marussia csinál idén, egy 2014-es motort használ 2015-ben. Ez is hasonló dolog lenne.”

Amennyiben módosítják a szabályokat és lehetőség lesz az egy évvel korábbi motorok használatára, a Manor megszerezheti a 2015-ös Mercedes erőforrást 2016-ra, ami komoly előnyt jelenthet majd számára.

A Red Bull számára is lehetővé teheti, hogy úgy használja a Ferrari egységeit – miután szakítani fog a Renault-val és a Mercedes bezárta előtte a kaput –, hogy nem jelent különösebb veszélyt a gyári csapat számára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!