Friss hírek

Idén még kritikusabb lehet a gumizelelés

Bár sokat javultak a gumik az idei szezonra, néhány versenyző szerint továbbra is kulcsfontosságú lesz az abroncsok megfelelő kezelése a versenyeken.


Bár sokat javultak a gumik az idei szezonra, néhány versenyző szerint továbbra is kulcsfontosságú lesz az abroncsok megfelelő kezelése a versenyeken.

A Forma-1-ben jelentősen változtak a technikai szabályok 2014-re, az eddig használatos V8-as motorokat 1,6 literes V6-os turbómotorok váltották, ráadásul idén komolyan kell spórolni az üzemanyaggal is, a versenyeken ugyanis mindössze 100 kg-nyit használhatnak fel a versenyzők.

A Pirelli 2014-ben keményebb gumikeverékeket bocsát a csapatok rendelkezésére, így sokak szerint idén nem a gumikkal, sokkal inkább a benzinnel való spórolás lesz a domináns.

A Williams versenyzője, Valtteri Bottas azonban úgy véli, a megfelelő gumikezelés az előttünk álló szezonban sokkal fontosabb lesz, mint az elmúlt években.

„Szerintem idén még nehezebb lesz kezelni az abroncsokat, még ha kicsit keményebbek is lettek” – mondta a finn, aki a múlt heti, bahreini teszten több mint 170 kört tett meg csapata új autójával.

„A nagyobb nyomaték miatt sokkal óvatosabban kell bánnod a gázpedállal. Könnyű átlépni a tapadási határt, ezáltal pedig túlhevíteni a gumifelületet. Emiatt egy kicsit trükkösebb lesz a dolog, ráadásul még elég hűvös is van, szóval szerintem a gumikezelés idén sokkal kritikusabb lesz, mint tavaly.”

A Force India német pilótája, Nico Hülkenberg – aki a leggyorsabbnak bizonyult a bahreini teszt első napján – egyetért abban, hogy a nyomatékosabb motorok jobban megterhelik majd a hátsó abroncsokat.

„Kétségkívül könnyű kipörgetni a kerekeket” – mondta a 26 esztendős versenyző.

„Előfordult, hogy 100 méteres guminyomokat hagytam a lassú kanyarokból való kigyorsításkor, ami ugyan szórakoztató, de a teljesítmény szempontjából nem túl jó. Az elhasználódást tekintve elég nehéz kezelni a gumikat. Könnyű kipörgetni a hátsókat, ezáltal pedig degradálódnak, szóval ez kihívást jelent majd.”

Bottas hozzátette, a gumikkal, illetve az üzemanyaggal való spórolás komoly kihívás elé állítja majd a versenyzőket 2014-ben, hiszen ezzel együtt harcolniuk kell majd a pozíciókért is.

„Az üzemanyaghatáron belül való maradás valójában Bahreinben jelenti az egyik legnagyobb kihívást” – mondta.

„Úgy érzem, sokat javultam ebből a szempontból, próbálok minél hatékonyabb lenni. Versenyzői szempontból nagyon fontos lesz az, hogy spóroljunk az üzemanyaggal anélkül, hogy túl sokat veszítenénk a köridőkből. Szóval nem pusztán a gumikezelésről lesz szó.”

„Persze vannak számítógépek, melyek segítenek bennünket, de alapvetően a versenyzőkön múlik, hogy spóroljanak a benzinnel anélkül, hogy lassuljanak a köridők.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!