Időközben megváltoztak a McLaren céljai - F1VILÁG.HU

Időközben megváltoztak a McLaren céljai

HIRDETÉS

A 2009-es világbajnok Jenson Button szerint alaposan megváltoztak csapata, a McLaren célja az évad elejéhez képest.


A 2009-es világbajnok Jenson Button szerint alaposan megváltoztak csapata, a McLaren célja az évad elejéhez képest.

A patinás angol istálló számított a nehézségekre a Hondával való újraegyesülés után, a küszködés azonban feltehetően a csapat minden várakozását felülmúlta.

Bár a McLaren fejlődött az évad során, a magyarországi remeklés után Belgiumban kiábrándító eredménnyel zártak versenyzői.

„Azt hiszem, a cél most az, hogy mindkét autó pontszerző helyen végezzen. Dobogó? Az valószínűtlen” – mondta Jenson Button.

„Nekünk most a várhatóan legjobb versenyünkre, a szingapúrira kell gondolnunk. Ez egy lassú kanyarokkal teletűzdelt pálya, melyekben mi elég erősek vagyunk.”

„Szóval feltehetően ezen a versenyen szedjük majd össze a legtöbb pontot.”

Fernando Alonso egyetért csapattársával, azt azonban hozzátette, az évad második fele a jövő évi autó vonatkozásában nagyon fontos lesz.

„A hátralévő versenyeken maximalizálnunk kell mindenféle lehetőséget” – mondta a kétszeres bajnok.

„Ha ezt nem sikerül megtenni, akkor sem lehetünk frusztráltak. Az eredményektől függetlenül a jövő évi autóra kell összpontosítanunk, és tesztként kell használnunk a hátralévő futamokat.”

Hirdetés

„Próbáljuk növelni a teljesítményt, ami az erőforrást, az aerodinamikát és a mechanikus tapadást tekintve nem elég jó. Még rengeteg mindennek kell a helyére kerülnie ahhoz, hogy versenyképesek legyünk és bajnoki címekért harcoljunk.”

„Monzában minden bizonnyal nem látjuk majd azt a fejlődést, amit Magyarországon mutattunk. De remélhetőleg Szingapúrban, vagy az azt követő versenyeken jók lehetünk. Jövőre pedig teljesen másképp alakulhatnak a dolgok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!