Friss hírek

Időmérős balesete miatt nem tudott versenyezni Leclerc Monacóban

A szombati időmérő edzésen történt baleset miatt nem tudott végül elrajtolni a vasárnapi Monacói Nagydíjon a Ferrari Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, Charles Leclerc – erősítette meg az olasz istálló.

Leclerc rajtelsőséget szerzett Monte-Carlóban, ám másodpercekkel az időmérő leintése előtt összetörte autóját, melynek a jobb oldala sérült meg jelentősen.

A Ferrarinál attól tartottak, a balesetben esetleg megsérült a váltó is, így még a verseny előtt vizsgálatnak vetették alá az autót. Pár órával a futam előtt aztán a csapat megerősítette, a váltót nem kell kicserélni, így Leclerc megtarthatja rajtelsőségét.

A monacói versenyző aztán elindult a rajtrácsra, majd kivezető körében problémát jelentett a rádión. Mint kiderült, a versenyautó bal hátsó féltengelyével volt gond, ami miatt Leclerc végül el sem tudott rajtolni hazai versenyén.

Mattia Binotto csapatfőnök még a verseny után azt mondta, egyáltalán nem biztos, hogy a sérülés a szombati baleset miatt történt, ezért alapos vizsgálatnak vetik majd alá az autót Maranellóban.

A Forma-1 hivatalos weboldalának azonban a Ferrari szóvivője megerősítette, miközben szerelték szét az autót Monte-Carlóban, hogy a csapat bázisára szállítsák, felfedeztek egy repedést a bal oldali kerékagy belsejében, ez pedig minden bizonnyal a szombati baleset következménye volt.

Az F1-ben érvényben lévő parc fermé szabályok miatt a csapatnak nem volt elegendő ideje arra, hogy mélyrehatóan ellenőrizze az autót: az időmérőt követően mindössze 1 óra állt rendelkezésükre, mielőtt Leclerc autóját leplombálták. Az SF21-est aztán vasárnap 10 órakor kapta vissza a csapat, 5 órával a futam rajtja előtt.

Vasárnap délelőtt igyekezték alaposabban ellenőrizni az autót a Ferrari szerelői, a bal oldali kerékagyat azonban nem, mivel az nem az ütközési oldalon volt.

Hasonló problémával egyébként a csapat még nem találkozott, hiszen amikor vasárnap reggel beindították az autót, a féltengely jól működött. Amikor aztán Leclerc pályára gurult nem sokkal a verseny előtt, a megrepedt kerékagy miatt olyan mértékben sérült a féltengely, hogy már nem volt idő orvosolni a problémát.

Úgy tudni, a váltóval minden rendben van, így azt használhatja még a csapat, ám mivel Leclerc nem vett részt a versenyen, szinte bizonyos, hogy új egységet kap majd az Azeri Nagydíjra, hiszen a szabályok szerint ebben az esetben büntetés nélkül cserélheti a Ferrari.

A Ferrarinál azt mondják, felülvizsgálják ellenőrzési folyamataikat, hogy a jövőben ne fordulhasson elő az, hogy nem vesznek észre egy ilyen jellegű meghibásodást.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!