Ikonikus szponzort csábított vissza az F1-be a McLaren - F1VILÁG.HU

Ikonikus szponzort csábított vissza az F1-be a McLaren

Több évre szóló megállapodást jelentett be kedden a McLaren Forma-1-es csapata, valamint a Gulf nevű nemzetközi olajvállalat. Az együttműködésnek köszönhetően az ikonikus brand logói ismét megjelennek majd a száguldó cirkusz versenyxeit.

A két legendás vállalat már nem először működik együtt: első partnerségük még 1968-ra datálódik, és egészen az 1973-as év végéig folytatódott. A Forma-1-ben és a Can-Am sorozatban ez idő alatt több mint 40 versenyt nyertek meg.

Az 1990-es években az együttműködés a Le Mans-i 24 óráson folytatódott, amikor a McLaren híres F1 GTR nevű versenyautóját a Gulf színeibe öltöztették.

 

A legendás márka pedig nemsokára visszatér a Forma-1-be: a Gulf logói már a hétvégi Brit Nagydíjon megjelennek a McLaren autóin, a 2020-as szezon során pedig a csapatruházaton is ott lesznek.

Az együttműködés részeként 2021-től a Gulf a McLaren hivatalos kenőanyag-beszállítója lesz, és természetesen a vállalat üzemanyagit használják majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ikonikus szponzort csábított vissza az F1-be a McLaren
Komoly fejlesztésekkel vágnak vissza Alonsóék Kanadában
Nevetség tárgyává vált a Williams, a csapatfőnök az istálló védelmére kelt
Nem tervez Red Bull-motorokra váltani a McLaren
James Key lett a Sauber technikai igazgatója

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!