Friss hírek

Ilyen lehet a 2020-as Ferrari az olasz sajtó szerint

Február 11-én mutatja be új autóját a nagyközönségnek a Ferrari Forma-1-es csapata, azt pedig az olasz istállónál is elismerték, nemcsak a kasztnin, de a V6-os erőforráson is jelentős mértékben változtatnak. Most az olasz sajtóban látott napvilágot néhány új információ a 2020-as betontorpedóval kapcsolatban.

A maranellóiak idén is alulmaradtak a Mercedesszel szemben a világbajnoki küzdelemben, 2020-ban azonban megnövelt költségvetéssel gazdálkodhat a Ferrari, mely nemcsak a jövő évi versenyautó, hanem a 2021-es modell fejlesztése szempontjából is nagyon fontos lehet.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke nemrég elárulta, bár a Scuderia idei erőforrása kimagasló volt a mezőnyben, 2020-ra jelentősen áttervezik azt.

„Elég sokat változtattunk az erőforráson annak architektúráját, illetve a hengereket tekintve” – mondta Binotto.

„Elég nagy mértékű a dolog, mert van még ebben. Jelentős mértékű változtatásokról van szó a motoron magán.”

A Ferrari célja természetesen az, hogy megtartsa jelenlegi motorelőnyét a riválisokkal szemben, ugyanakkor ki akarja küszöbölni azokat a leszorítóerőbeli hiányosságokat, melyek idén hátráltatták az istállót.

„A jövő évi autóval több leszorítóerőt szeretnénk, és a több leszorítóerő nagyobb légellenállást jelent” – magyarázta Binotto.

„Nem számítunk arra, hogy annyira nagy előnyben leszünk az egyenesekben, mint eddig. De soha nem tudhatjuk, mit csinálnak a többiek. Sok mindent tanultunk idén, és felismertünk, hogy több leszorítóerőre van szükségünk. A szezon végén láthattuk, hogy még hátrányban vagyunk.”

„Szeretnénk tehát több leszorítóerőt az autóra, és következésképpen többet dolgozunk majd a légellenálláson.”

A Gazetta dello Sport című olasz lap a minap már egy látványtervet is közölt a Ferrari 2020-as autójáról – ezt persze érdemes fenntartásokkal kezelni.

Forrás: Gazzetta dello Sport

A lap szerint a Ferrari első felfüggesztése is megújul, mint ahogy a versenyautó orrát is jelentős mértékben átszabják. A Scuderia idén főleg a szezon második felében lépett előre nagyot aerodinamikai csomagjával, a télen pedig megpróbál további fejlődést elérni. 

Ami a V6-os erőforrást illeti: a Gazzetta szerint változtatnak az égéstér kialakításán, és jelentős módosításokat eszközölnek az ERS-rendszer vezérlőelektronikáján is – főleg annak szoftverén –, hogy még több motormód közül válogathassanak versenyzőik.

A Ferrari egyébként jövőre is megtartja matt fényezését, leginkább a súllyal való spórolás miatt. Az új versenyautó hivatalos nevét még nem ismert, ám a maranellói gyárban 671-es projektnéven fut.

A Ferrari február 11-én rántja le a leplet új autójáról, mellyel jövőre is Sebastian Vettel és Charles Leclerc versenyezhetnek. Utóbbi versenyző nemrég aláírta új szerződését is a csapattal, így 2024 végéig biztosan a maranellóiakat erősíti.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!